értékes szövetséges

2020.03.27. 13:04

Kutyákkal szagoltatnák ki a fertőzötteket Nagy-Britanniában

A Medical Detection Dogs karitatív szervezet intenzív, hathetes kurzusokon akar felkészíteni kutyákat beteg vagy fertőzött emberek felkutatására a szaguk alapján, ezért együttműködik a Londoni Higiéniai és Trópusi Betegségek Intézetével (LSHTM) és a Durhami Egyetemmel.

Forrás: Shutterstock

A kormányt is tájékoztatták arról, hogy „az ember legjobb barátja” elképzeléseik szerint miként lehet „értékes szövetséges” a pandémia elleni küzdelemben.

A karitatív egyesület már képzett ki kutyákat más betegségek – rák, Parkinson-kór, cukorbetegség, bakteriális fertőzések – kiszagolására. Az új koronavírus okozta Covid-19 betegség felismerésére hasonló módszerrel készítenék fel az ebeket a „gyors és kíméletes” diagnózis céljából.

A rendkívül kifinomult szaglószervű kutyákkal megismertetik a betegség (ember által nem észlelhető) sajátos szagát, majd megtanítják őket arra, hogy jelezzék a fertőzötteket vagy betegeket.

A kutyák emellett képesek érzékelni a hőmérséklet legcsekélyebb változását is, így alkalmasak lehetnek a lázas, hőemelkedéses emberek kiszűrésére is.

Claire Guest, az orvosi kutyák kiképzésére specializálódott egyesület vezetője szerint elméletben biztosak abban, hogy a kutyák kiszagolhatják a Covid-19-et, de egyelőre azt keresik, miként vehetnének megbízható módon szagmintát a koronavírusos páciensektől.

Szeretnék, ha a kutyák detektálnák a tünetmentes vírushordozókat is, akiket aztán hagyományos módszerrel tesztelnének.

Steve Lindsay, a Durhami Egyetem professzora szerint a kiképzés sikere esetén a kutyákat a repülőtereken lehetne bevetni a vírushordozók kiszűrésére a járvány lecsengésével, hogy a már legyőzött járvány ne törhessen ki újra.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!