Még egy hétig látható Renoir aktja a Szépművészetiben

Augusztus 4-ig látható a Pierre-Auguste Renoir tavasszal vásárolt, Fekvő női akt című remekművét bemutató kamarakiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

A francia impresszionista mester festményével, amely az intézmény elmúlt száz évének legjelentősebb értékű szerzeményezése, augusztus 8-tól a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításán találkozhatnak majd a látogatók – közölte az MTI-vel szombaton a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria.

Mint a közlemény emlékeztet, a csaknem életnagyságú, 1903-ban festett akt 12,3 millió dollárért, azaz mintegy 3,5 milliárd forintért került magyar tulajdonba. A remekművet még egy hétig a Szépművészeti gyűjteményében őrzött, korábbi Renoir-festmény (Fiatal nő mellképe) és néhány, a 20. század első felében a gyűjteménybe került modern francia műalkotás – Paul Gauguin, Paul Cézanne, Eugene Boudin, Maurice Denis, Charles-Francois Daubigny, Camille Pissarro, és Pierre Puvis de Chavannes festményei – társágában láthatja a nagyközönség. A festmény több mint száztíz éve, 1907-ben már bemutatkozott Budapesten, a Nemzeti Szalon kiállításán, ám akkor azt a Szépművészeti Múzeum nem tudta megvásárolni.

Pierre-Auguste Renoir Fekvő női akt (Gabrielle) című festménye a Szépművészeti Múzeum kamarakiállításán. Fotó: MTI/BALOGH ZOLTÁN

A magyar kormány támogatásának köszönhetően Renoir remekműve most visszatért Budapestre – idézte fel a múzeum. Az egyik legismertebb francia impresszionista mester alkotásának megvásárlása a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette: a The Times a nyár 25 legfontosabb látnivalója köré sorolta a Renoir remekművét bemutató, budapesti tárlatot. A tekintélyes brit napilap internetes kiadásában olvasható cikkben olyan bemutatók mellett szerepel a Szépművészeti kiállítása, mint a New York-i Metropolitan, a párizsi Louvre, a Pompidou, a firenzei Uffizi vagy a madridi Prado tárlatai. 

Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Csehországban
A kutyák sétáltatása közben is legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől.
Megölte anyját és nevelőapját egy férfi Budapesten
A 40 éves fővárosi férfi maga telefonált a rendőrségre késő délután.
Boross Péter: itt a vidékre lehet számítani
A fővárosban egy alkalmatlan gyülekezet kezébe került az irányítás – mondta a volt miniszterelnök.
Sokfelé megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők
A közúti blokádok országszerte 16 órakor kezdődtek Lengyelországban.
Hosszúék a harmadik helyre jutottak a Duna Arénában
Vlagyimir Morozov pedig régi rekordját megjavítva Európa-csúccsal, minden idők harmadik legjobb idejével csapott célba.
Elveszítette egyik legjobbját a Cleveland Browns
A 27 éves játékos bal térde vasárnap a Cincinnati Bengals elleni csoportrangadó első passzjátékánál sérült meg.