Szakácsművészet

2019.12.19. 14:21

Megjelent a Magyar Konyha idei Budapest Top10 gasztrokalauza

Kétszázötven helyből 80 olyan, amelyik még egyik kiadványban sem szerepelt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Gorodenkoff

Megjelent a Magyar Konyha idei Budapest Top10 gasztrokalauza, amely huszonöt kategóriában 250 fővárosi vendéglátóhelyet gyűjt össze.

Sümegi Noémi, a magazin felelős szerkesztője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című közös műsorblokkjában azt mondta, hogy a 250 helyből 80 olyan, amelyik még egyik kiadványban sem szerepelt.

A szélesedő kínálat miatt pedig több új kategóriát is létrehoztak.

A kerületi bontásból azt látszik, hogy a V. kerületben van a legtöbb luxusétterem, a VI. és a VII. kerület pedig a lazább helyeknek ad otthont. A VIII. és a IX. kerület egyre jobb és több hellyel rendelkezik, és a belváros mellett a külső kerületekből is szerepelnek éttermek és egyéb vendéglátóhelyek a magazin év végi számának mellékletében megjelent gasztrokalauzban ismertette.

Hozzátette, hogy

a kínálat évről évre szélesedik és a minőség is javul, ezért Budapest egész területéről próbáltak helyeket ajánlani.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!