Életstílus

2019.04.22. 10:55

Ne induljon el locsolóvers nélkül! Mutatunk párat, amivel biztosan sikere lesz

Összeállításunkban mindenki talál a stílusának, kedvének, ízlésének megfelelő locsolóverset. Vigyázat! Felnőtt tartalom!

Eljött a szép húsvét reggele,

Feltámadásunk édes ünnepe.

Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,

Pattognak a rügyek, s virít a virág.

A harang zúgása hirdet ünnepet,

Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.

Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,

Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.

Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,

Zsebeimbe beleférnek a piros tojások.


Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,

Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!

Megöntözlek szépen az ég harmatával,

Teljék a tarisznya szép piros tojással!


Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,

Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának!

Elmondom én gyorsan jövetelem célját:

Megöntözöm most a környék legszebb lányát.

Kívánok e háznak hát mindenből eleget,

Főképp békességet, egészséget és szeretetet!


Rózsa, rózsa szép virágszál,

Szálló szélben hajladozzál.

Napsütésben nyiladozzál,

Meglocsollak, illatozzál.


Jó reggelt, jó reggelt, kedves liliomszál,

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál.

Kerek erdőn jártam, piros tojást láttam

Bárány húzta rengő kocsin mindjárt ide szálltam.

Nesze hát rózsavíz, gyöngyöm, gyöngyvirágom,

Hol a tojás, piros tojás, tarisznyámba várom!


Verset kéne mondani mostan,

Persze rögtön itt és nyomban.

Lenne benne nyúl, tojás,

Kölnivíz meg egyebek,

Hogy a kedves hallgatóim mind boldogok legyenek.

De ha már ezt felsoroltam,

A szót tovább minek nyújtsam?

Felteszem inkább a kérdést,

S lezárom ezzel a kérést:

Szabad-e locsolni?


Zöld erdőben jártam,

Két őzikét láttam.

Az egyik kacsintott,

Ide a forintot!


Bevállalósabbak akár ezekből is választhatnak:


Zöld erdőben jártam,

Unicumot láttam,

Ha nem kapok belőle,

Nem locsolok jövőre!


Van nekem egy kis pacsulim,

Leloccsintom magát,

Ha egy kicsit mázlija van,

Szeretni a szagát.


Zöld erdőben jártam,

Elszállott egy sirály,

Locsolkodni jöttem,

Hö, király! 


Zöld a moha, zöld a páfrány,

Megöntözlek házisárkány!


Bari béget zöld gyepen

Sárgállik a hérics

Bocsánat de rávizelek

A fejedre én is! 


Pajzán versek szigorúan nagykorúaknak:


Van nekem egy locsolóm,

pirosra van festve,

ha én azzal meglocsollak,

jövőre mész gyesre!


Nem vagyok én nyuszi,

Kell nekem a puszi!

Gombold ki a blúzocskádat,

Hadd locsolom dombocskádat!


Én is, mint az apám, szeretem a nőket,

s jöttem hát azonnal meglocsolni őket!

Szabad-e locsolni?


Te vagy az, ki nekem maradt,

meglocsollak, dőljél hanyatt!


Nadrágomban kis locsoló,

Tojás is van benne!

Ha én azt most elővenném,

Meglepetés lenne!


Izzad a talpam

Kemény a f**kam

Ha meglocsollak,

Segítesz rajtam? 


Itt a tavasz itt a húsvét,

Vigyorog az ég is,

Ha a punádat megfoghatnám,

Vigyorognék én is.


Három ága van a fának,

Nagy punája van a lánynak,

Megemelem a kalapom,

Bele rakom a fa**om.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!