járványhatás

2020.11.24. 18:00

Nem maradnak el a céges ünnepségek

Online karácsonyi partik szervezésére kénysze­­­ríti a cégeket a pandémia. A leg­népszerűbbek a gasz­tro­programok, a kvízjátékok és a szabadulószobák.

Forrás: Shutterstock

Megjelent a piacon az online céges karácsony hozzávalóinak kínálata, a lehetséges programelemeket a meghívottak létszáma, korösszetétele és a rendezvényre szánt büdzsé nagysága alapján állítják össze – mondta a Világgazdaságnak Gáspár Andrea, a nagyvállalati partnerekkel dolgozó LifeTraining Kft. ügyvezetője.

Óriási az igény, hogy meglegyen az együtt dolgozók karácsonyi hangulata, hogy legyen egy fórum, amelyen a vezetőség megköszönheti az elmúlt időszakot, a feszítettebb tempót, a home office-ban megnyúlt munkaidőt és teljesítményt.

Ám – mint emlékeztetett – már szeptemberben tudni lehetett, hogy az idei karácsonykor elmaradnak a hagyományos céges partik, ünnepi ebédek, vacsorák, koncertek, és még kis létszámú fogadásokra sem lesz mód.

Eleinte még hibrid megoldásokban is gondolkodtak a rendezvényszervezők, hiszen nyitva voltak az éttermek, de valójában már hetekkel ezelőtt biztosra vette mindenki, hogy rizikós összehívni a munkavállalókat és az ügyfeleket egy karácsonyi vacsorára.

A legtöbb online céges karácsonyi partit az ünnep előtti utolsó teljes munkahéten tartják meg, a csúcsnapnak a december 14. ígérkezik.

Gáspár Andrea tapasztalatai szerint toplistás az online szabadulószoba, de pop up ismeretterjesztő előadásokkal, fejlesztőtréningekkel, színházi előadásokkal, koncertekkel is több cég megajándékozza dolgozóit.

A többség maximum kétórás, főzős program esetén háromórás eseményt tervez.

A virtuális közös borkóstolók, gasztroworkshopok és kézműves foglalkozások jellemzően előre kiküldött hozzávalókból készülnek, a résztvevőket ismert séfek, gasztrobloggerek irányítják. A gasztrovonal a legnépszerűbb, egyben a legdrágább is a költséges és különleges alapanyagok miatt.

A karácsonyi és újévi események elmaradása veszteség a rendezvényhelyszíneknek és az év végén hagyományosan nagy forgalmú éttermeknek.

Ám a kreatív megoldások itt is megjelentek, a Michelin-ajánlással elismert Laurel étterem és borbár például a második hullám miatti bezárás ellen ismét bevetette a tavasszal bevált és sikeres ötletet, amikor két fine dining boxot is összeállított.

Báthory Gergely, az étterem tulajdonosa a Világgazdaságnak elmondta, motiválta őket, hogy egyre több céges megrendelő érdeklődik a házhoz szállítható, illetve ajándékozható karácsonyi menük iránt.

A céges karácsony fontos és jeles esemény, az online közös vacsora élménye a legtöbb, ami az adott körülmények között adható.

A megrendelők ügyesen kombinálják más online programlehetőségekkel a dobozos karácsonyi vacsorát, amelynek összeállításakor az egyik legfontosabb szempont volt, hogy könnyen elkészíthető legyen, és megadja azt az élményt, hogy az a megajándékozott saját főztje.

A közös Zoom vagy Teams vacsorára kézbesített dobozokat személyre szabott csomagolásban, vezetői jókívánságokkal szállítják. Az étterem-tulajdonos bízik benne, hogy sok cégtulajdonos, vezető és HR-es gondolkodik most az idei tökéletes és egyben felelős ajándékon, amely valamelyest pótolja a társasági eseményeket is. Erre az igényre épül az online karácsonyi parti választéka. Ezek iránt a rendezvényszervezők szerint napról napra nő az érdeklődés, és nem akadály a későn ébredőknek sem a máskor szűk keresztmetszetnek számító, szabad helyszín.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!