szavazásértékelés

2020.03.26. 11:57

Olvasóink többségének biztonságban van a munkahelye

A koronavírus-járvány nem csak az egészségünkre, a mindennapi életünkre, a gazdaságra is kihat. Ezen a héten arra voltunk kíváncsiak, hogyan érinti a járvány terjedése a munkájukat.

Forrás: Shutterstock

A tavaly, a kínai Vuhanból indult vírus mára egész Európát érinti, begyűrűzött a hétköznapjainkba. A magyar kormány mindent megtesz a koronavírus-járvány terjedésének lassítása, a magyar emberek egészségének megvédése érdekében. Ezért is vált szükségessé számos korlátozó intézkedés bevezetése. Arra kérték az embereket, hogy aki teheti, maradjon otthon, dolgozzon otthonról, Orbán Viktor miniszterelnök pedig hangsúlyozta, fontos a munkahelyek megőrzése, hiszen ha munka van, minden van. A bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően több ágazat dolgozói fellélegezhetnek.

Kíváncsiak voltunk arra, olvasóinkat hogyan érinti a járvány, veszélyben van-e a munkájuk, a megélhetésük. E heti szavazásunk alkalmával ezért azt a kérdést tettük fel:

tart attól, hogy a járvány miatt elveszti a munkahelyét?

Ami a végeredményeket illeti, örömmel láttuk, hogy

olvasóink többségét, 34 százalékukat szerencsére ilyen szempontból nem érinti a járvány.

Sajnos nem mindenki van azonban ilyen szerencsés helyzetben.

31 százalékuk szerint bármikor bekövetkezhet, hogy elvesztik a munkahelyüket.

Őket követik azok, akik ugyan tudnak tovább dolgozni, de számukra is megterhelő a jelenlegi állapot.

25 százalék voksolt arra, hogy a munkahelye ugyan megmarad, de kevesebb lesz a bevétele.

Az utolsó válaszlehetőségre szavaztak a legkevesebben, olvasóink 10 százaléka. Ez a szám azonban mégis szomorú, ugyanis

ők azok, akik már el is veszítették a munkájukat.

Remélhetően hamar kilábalunk ebből a nehéz időszakból, és mielőbb visszatérhet az életünk a megszokott kerékvágásba. Addig azonban vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Tart attól, hogy a járvány miatt elveszti a munkahelyét?

Nem, de kevesebb lesz a bevételem, az biztos. 25%

Szerencsére ilyen szempontból nem érint a járvány. 34%

Igen, ez bármikor bekövetkezhet. 31%

Sajnos már elveszítettem a munkámat. 10%

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!