Életstílus

2019.06.25. 22:28

Olyan ajánlatot kaptak, hogy az árverés előtt eladták a padláson talált állítólagos Caravaggio-festményt

A festményt az eredetiségével kapcsolatos kételyek miatt nem vásárolta meg sem a francia állam, sem egyetlen francia közgyűjtemény.

A csütörtökre kitűzött árverés előtt elkelt a Judit lefejezi Holofernészt című, Carvaggiónak tulajdonított festmény, amelyet 2014-ben találtak egy Toulouse környéki ház padlásán. Az adásvétel létrejöttét a Labarba helyi aukciósház jelentette be kedden.


Az eladási árat nem hozták nyilvánosságra, csak annyit közöltek, hogy a vevő külföldi. Az 1607-ben keletkezett bibliai tárgyú kép piaci értékét szakértők 100-150 millió euróra (32,2-48,4 milliárd forint) becsülték.

    

Olyan ajánlatot kaptunk, amelyet nem lehetett nem továbbítani a tulajdonoshoz, akit meggyőzött, hogy egy nagy múzeumhoz közel álló műgyűjtőről van szó"

- magyarázta az aukció lefújását Eric Turquin, a festmény vizsgálatát vezető francia művészettörténész, akinek elsőként mutatták meg a képet, felfedezése után néhány nappal.

    

Turquin szerint a festmény, amely "legalább 100 évet töltött a padláson", meglepően jó állapotban van, alapos vizsgálaton esett át.

    

A több mint 400 éves festményt véletlenül, 2014 áprilisában egy csőtörés nyomán fedezték fel egy Toulouse környéki házban, ahol mintegy 150 éve volt. A képen a bibliai Judit látható, aki Bethulia városában élt. Judit a várost körülzáró Holofernész asszír hadvezér táborába ment, és a hadvezér kegyeibe férkőzött, majd lefejezte.

    

A festményt az eredetiségével kapcsolatos kételyek miatt nem vásárolta meg sem a francia állam, sem egyetlen francia közgyűjtemény, így a képre 2016-ban elrendelt kiviteli moratórium tavaly novemberi lejártával szabadon eladhatóvá vált.

    

A szakértők véleménye megoszlik arról, hogy valóban a Caravaggióként emlegetett Michelangelo Merisi (1571-1610) művéről van-e szó, bár a többség hajlik arra, hogy a Caravaggióra jellemző chiaroscuro kép eredeti.

    

Az egyik legjelentősebb Caravaggio-szakértő, Nicola Spinosa volt nápolyi múzeumigazgató szerint a bibliai Juditot ábrázoló festmény csaknem bizonyosan a lombard mester keze munkája, még ha erre soha nem is lesz cáfolhatatlan bizonyíték.

    

Másoknak ugyanakkor kételyeik vannak, ők a művet inkább Louis Finson (1580-1617) flamand festőnek tulajdonítják, aki több képet is festett Caravaggio stílusában.

    

Ha valóban eredeti, ez a második olyan Caravaggio-festmény, amely a részeg asszír tábornokot, Holofernészt lefejező Juditot ábrázolja. Az első, 1600-ra datált kép a római Barberini-palotában látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!