Fotó: Shutterstock

Több életet menthettek meg világjárvány miatti korlátozások, mint hittük

A világjárvány megfékezésére hozott korlátozások miatt csökkent a légszennyezés, ez több tízezer idő előtti halálozást előzhetett meg Európában és Kínában – állapította meg egy új kutatás.

A The Lancet Planetary Health tudományos lapban közölt tanulmány készítői, az amerikai Notre Dame Egyetem tudósai megállapították, hogy februárban és márciusban Kínában példátlanul, 29,7 százalékkal, Európában február 21. és május 17. között 17,1 százalékkal csökkent a finomszemcsés légszennyezés mértéke. A legfeljebb 2,5 mikron méretű (PM2,5) szállóporszemcsék az ipar és a közlekedés kibocsátói, a bozóttüzek, valamint a szennyező vegyi anyagok reakciói révén kerülnek a levegőbe.

„Úgy tekintünk a korlátozásokra, mint egy kikényszerített alacsony kibocsátási forgatókönyv első globális kísérletére. Ez az egyedülálló esemény megmutatta, hogy az erősen szennyezett területeken még rövid távon is elérhető javulás, ha szigorú intézkedéseket hoznak” – mondta el Paola Crippa, az egyetem környezetmérnöki és földtudományi karának kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A légszennyezés az első a környezeti ártalmak miatti halálokok között. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) 2016-ban a világon 4,2 millió ember idő előtti halálát írta a szennyezett levegő számlájára. A legsúlyosabb helyzet a délkelet-ázsiai és a nyugat-csendes-óceáni régióban volt.
Aki hosszú időt él légszennyezett helyen, nagyobb valószínűséggel hal meg tüdőrákban, iszkémiás szívbetegségben, szélütésben és krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD).

A kutatócsoport számítógépes szimulációs modellbe építette az Európában és Kínában több mint 2500 helyen mért szállópor-koncentrációs adatokat 2016 eleje és 2020. június vége között. Ebbe az időszakba beleestek a gyorsan terjedő új koronavírus (SARS-CoV-2) megállítására hozott korlátozások.

„A tanulmány legizgalmasabb része az volt, amikor megvizsgáltuk, milyen hatása volt a levegő tisztulása az emberi egészségre. Az eredmények megmutatták, milyen súlyos a helyzet a világ néhány táján, valamint alátámasztották az azonnali intézkedések szükségességét.

Februárban és márciusban becslésük szerint a légszennyezettséggel összefüggésben 24 ezer korai halálozás volt megelőzhető Kínában, míg a hivatalos adatok alapján 3309-en haltak meg az új koronavírus okozta Covid-19-ben.

Európában egészen más volt a helyzet. A Covid-19-hez köthető halálozások száma sokkal magasabb volt, mint a hivatalos kínai adat, becslések szerint 2190 idő előtti halálozást akadályozott meg a tisztább levegő (összehasonlítva a 2016-2019-es adatok átlagával), noha a légszennyezés nem olyan súlyos, mint Kínában.

Borítókép: illusztráció

Dosszié

Hozzászólások

Nemzeti ünnep: 64 éve tört ki az 1956-os forradalom
Ismerje meg a forradalom és szabadságharc eseményeit.
Ismét szándékosan akartak elgázolni egy rendőrt Párizsban
Hét pakisztáni tört az életére két autóval, sikerült elugrania.
Szeles, de tavaszias lesz a péntek
Strapabíró tablet: megoldás a rázós helyzetekre
A Samsung bemutatta a strapabíró tabletet, amely megoldást jelenthet azoknak, akik nem csak irodában, hanem terepen is dolgoznak.
280 ezer eurót adtak Ifjabb Brueghel egy festményéért Belgiumban
A Földművesek vacsorája a szabadban című festmény egy falusi életkép a 17. század elejéről.
Egy bogártól lesik el a szuperellenálló repülők építésének titkát
A Nosoderma diabolicum nevű faj szokatlan páncélja úgy rétegződik és illeszkedik, mint egy kirakósjáték.