érdekesség

2021.01.30. 07:18

Többen halnak meg pitvarfibrillációban a gazdagabb országokban

Magasabb a pitvarfibrillációban szenvedők halálozási aránya a gazdagabb országokban, mint a szegényebb államokban – derült ki a European Heart Journal című tudományos folyóiratban megjelent elemzésből, amely 20 európai ország 1990 és 2017 közötti adatait vizsgálta.

Forrás: Shutterstock

A pitvarfibrillációban szenvedők aránya gyorsabban emelkedik, mint az újonnan diagnosztizált szívritmuszavaros eseteké.

Ausztriában, Dániában és Svédországban a vizsgálati időszak közepén regisztrálták a legtöbb új pitvarfibrillációs megbetegedést.

A három ország esetei visszatükrözték a halálozási arány változásait is.

Svédországban volt a legmagasabb az arány.

Itt 2017-ben százezer főre 9 eset jutott, a halálozási arány férfiaknál 2001 és 2006 között hat százalékkal emelkedett. Svédországban és Dániában az esetszámok arányával ellentétben a kezdeti emelkedés után nem csökkent a halálozási arány és 2017-ig a legmagasabb maradt Európában.

Az alacsony GDP-vel rendelkező országokban kevés kivétellel az évek alatt kisebb eltérés és az új megbetegedéseket tekintve folyamatos visszaesés volt megfigyelhető. Portugáliában például 2006 és 2009 között jelentősen csökkent az esetek száma. Horvátországban az első 20 elemzett évben Európa-szinten a legalacsonyabb volt az esetszám, 2006 és 2010 között azonban erőteljesen megnövekedett a férfiak esetében (évente plusz 2,5 százalékkal), 2010 és 2017 között pedig lassabban bár, de a nőknél is (évente plusz 1,2 százalékkal).

Az esetszámok és a halálos esetek aránya a legtöbb országban közel azonos volt a vizsgálati idő 28 éve alatt.

Az eredmények szerint ugyanakkor a pitvarfibrillációban megbetegedett nők mind a 20 vizsgált európai országban nagyobb arányban haltak meg, mint a férfiak.

„Úgy gondoljuk, mindez a jómódúbb nyugat-európai országok eltérő életstílusára vezethető vissza, ahol az elhízottság, az alkoholfogyasztás és a mozgásszegény életmód gyakoribb jelenség, mint a kevésbé jómódú kelet-európai országokban” – mondta a kutatás vezetésében Kanadában közreműködő Markus Sikkel, és a kutatócsoport munkáját a londoni Croydon Egyetemi Kórházban vezető Becker Al-Khayatt.

A szakemberek szerint mivel az emberek jobb ellátást és kezelést kapnak más betegségek, például rák esetében, hosszabb a várható élettartam, ez pedig ahhoz vezet, hogy több idős ember hal meg a szív- és érrendszer megbetegedése következtében. A pitvarfibrilláció az egyik leggyakrabban diagnosztizált szívritmuszavar, amely agyvérzést és szívelégtelenséget okozhat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!