Életstílus

2019.06.14. 10:44

Utcát neveztek el A számolás joga hősnőiről

A NASA az 1940-es években kezdett felvenni diplomás afroamerikai nőket, hogy "emberi számítógépként" alkalmazza őket.

MTI

Utcát neveztek el az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) afroamerikai női matematikusainak tiszteletére az űrkutatási hivatal washingtoni központja mellett - írta a BBC hírportálja.


A hatvanas években, az űrkutatás hajnalán három afroamerikai tudós, Katherine Johnson, Dorothy Vaughan és Mary Jackson fontos szerepet játszott az amerikai űrutazás előkészítésében. Harcaikról és sikereikről azonban keveset lehetett tudni egy évtizeddel ezelőttig.


2017-ben Oscar-díjra jelölték A számolás joga (Hidden Figures) című amerikai filmet, amely Margot Lee Shetterly azonos című regénye alapján készült és a három tudósnak állít emléket.


Az utca neve Hidden Figures Way lett. A regényíró és a három matematikus családtagjai és részt vettek az utcanévtábla avatásán.


"A számolás joga arról szól, ahogy megszabadulunk a szemellenzőktől és elismerjük azoknak a láthatatlan embereknek a munkáját, akik ott voltak, amikor a történet elkezdődött" - mondta a ceremónián az író.


A NASA az 1940-es években kezdett felvenni diplomás afroamerikai nőket, hogy "emberi számítógépként" alkalmazza őket. A szervezetben mind származásuk, mind nemük miatt diszkriminációt szenvedtek el.


Az utcanévadás egyike azoknak az eseményeknek, amelyekkel az 1969. július 20-i első Holdra szállás ötvenedik évfordulóját ünneplik.


A NASA korábban bejelentette, hogy 2024-ben újra embereket küld a Holdra, köztük lesz az első nő is, aki az égitestre lép.


Az űrbe utazó több mint ötszáz embernek eddig kevesebb mint 11 százaléka volt nő az űrkutatási hivatal szerint.

Címkék#NASA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!