Válásvásárt Bécsben

Válásvásárt rendeznek Bécsben: ügyvédek, közvetítők, vagyonszakértők, magándetektív-irodák, apasági „eredetvizsgálathoz" szükséges DNS-elemzők képviseltetik magukat rajta.

Az október 27–28-án rendezendő „szakkiállításon” az érdeklődők – akár névtelenségbe burkolózva – konzultálhatnak jogászokkal, békítőkkel, magándetektívekkel. Mintegy húsz kiállító jelezte részvételét, köztük akad olyan utazási iroda, amely frissen váltaknak ajánl utakat. A rendezvény első a maga nemében, szervezői remélik, hogy az érdeklődés élénksége okán rendszeressé tehetik, és évente kétszer is megrendezhetik a válásvásárt.

Ausztriában a házasságoknak csaknem a fele ér véget válással. Az országon belül a bécsiek a „legválogatósabbak”: a frigyek kétharmada bomlik fel.