Fotó: Varga György / MTI

Véget ért az utóbbi tíz év leglassabb Kékszalagja

Hozzászólások

A világon másodikként esett át ismételt arcátültetésen egy amerikai nő
Hat évvel az első beavatkozás után kezdtek nála jelentkezni a kilökődés jelei, ezért kellett megismételni a műtétet.
Négy ingyenes nagykoncerttel várja közönségét a Zenélő Budapest
A történelmi helyszínen fellép a Vujicsics Együttes, a Soulistic Malek Andreával, az Amadina Ütőegyüttes és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara.
A fiatalkori tudatosság jobb életminőséget eredményez időskorban
Már a gyerekeknek tanítani kell, milyen fontos az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás.
24 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt
A járvány továbbra is jelen van és több országban erősen terjed, ezért a járványügyi készültség továbbra is érvényben van.
Nem jutott elődöntőbe Serena Williams
Shelby Rogerstől kapott ki a lexingtoni viadal pénteki játéknapján.
Baleset történt Hódmezővásárhelynél
Tartálykocsi és személyautó ütközött a 47-es főút Hódmezővásárhelyt elkerülő körgyűrűjén szombat reggel, a rendőrség lezárta az útszakaszt – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.