Hallgassa élőben!

Rossi: Felteszem a kezemet, az én hibám is volt

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi vállalja a felelősséget, amiért nem sikerült jó irányba változtatnia a csapat játékán a cserékkel, és 3–0-s vereséget szenvedtünk a portugáloktól, hiába álltunk helyt a 84. percig.

TOVÁBBI NYILATKOZATOKAT, VÉLEMÉNYEKET A MAGYAR–PORTUGÁL MÉRKŐZÉS UTÁN, A NEMZETISPORT.HU-N OLVASHAT!

 

„A 84. percig nem volt gond, de persze csalódottsággal tölt el, hogy a végén három gólt kaptunk. A játékban benne van, hogy gólt kapunk, de talpra kellett volna állnunk, nem szabadott volna kockáztatni. Talán az én hibám is volt, mert több cserét is végrehajtottam, és ezek a változtatások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeimet” – mondta a meccs után Marco Rossi, aki a szurkolókról is beszélt.

„Ha mi úgy tudnánk teljesíteni a pályán, mint a szurkolók lelátón, akkor nem kapunk ki, és általánosságban is előrébb tartanánk. De nem tudok haragudni a csapatra, mert a 84. percig jól játszottunk. Nem tudok olyat kérni a csapattól, amit ne próbálna megtenni. A második félidőben jobbak voltunk labdabirtoklásban, mint az elsőben. Az első gólig nagyon jó munkát végeztünk. Lehet három gól különbség a két csapat között, de nem az alapján, amit ma láttunk” – fogalmazott csalódottan a szövetségi kapitány, akit a Nemzeti Sport ezután a cserékről kérdezett.

„Schäfert és Kleinheislert is fáradtnak éreztem, ez volt az oka a cserének, de ez aztán nem úgy sült el, ahogy terveztem, ezért felteszem a kezemet. Ha újra kezdeném a meccset, talán tovább várnék a cserékkel, de a végeredmény lehet, hogy akkor sem változna. Megpróbáltam változtatni a meccsen a cserékkel, de nem sikerült, ami az én felelősségem” – ismételte önmagát Rossi, majd a franciák elleni szombati találkozóról is szót ejtett.

„Az a fontos, hogy mentálisan és fizikailag is pihenjünk, hogy azt a meccset is a lehető legjobb állapotban tudjuk elkezdeni.”

TOVÁBBI NYILATKOZATOKAT, VÉLEMÉNYEKET A MAGYAR–PORTUGÁL MÉRKŐZÉS UTÁN, A NEMZETISPORT.HU-N OLVASHAT!

EURÓPA-BAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

F-CSOPORT
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–3 (0–0)
Budapest, Puskás Aréna, 55 682 néző. Vezette: Cakir (török)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G., Nagy Á. (Varga R., 88.), Kleinheisler (Sigér D., 78.), Schäfer (Nego, 65.), Fiola (Varga K., 88.) – Szalai Á., Sallai (Schön, 77.). Szövetségi kapitány:    Marco Rossi
PORTUGÁLIA: Rui Patrício – Nélson Semedo, Pepe, Rúben Dias, Guerreiro – Danilo Pereira, William Carvalho (Renato Sanches, 81.), Bruno Fernandes (Moutinho, 89.) – Bernardo Silva (Rafa Silva, 71.), C. Ronaldo, Diogo Jota (André Silva, 81.). Szövetségi kapitány:   Fernando Santos
Gólszerző: Guerreiro (84.), C. Ronaldo (87., 90+2. – az első 11-esből)

 

Hozzászólások

Hatalmas vihar pusztít az országban – megdöbbentő fotók és videók érkeztek
Megérkeztek az első fotók és videók a viharról.
Betonoszlopnak ütközött, a helyszínen meghalt egy motoros Egernél
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait
A héten 880 millió forint volt a tét.
Már több mint 500 esethez riasztották a tűzoltókat a vihar miatt
Vasárnap kora estig országszerte már több mint 500 esethez riasztották a tűzoltókat a viharokkal összefüggésben, jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Csak egy irányba közlekedhetünk a Belvárosi hídon
Augusztus 1-jén, vagyis vasárnap újabb forgalmi változások léptek érvénybe a Híd utca felújítása miatt, melyek a tervek szerint augusztus 22-ig tartanak.
A döntős helyek mutatják az erőnket – Sós Csaba
Egyetlen ember szállította a két magyar úszóérmet Tokióban, ám Sós Csaba szövetségi kapitány határozottan állítja, hogy nem csak egy nagy úszónk van.