Hallgassa élőben!

Utazik a német–magyarra? Így teheti meg!

A magyar válogatott a portugálok és a franciák ellen a Puskás Arénában lép pályára a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságon, ám az F-csoport záró mérkőzésén, június 23-án, szerdán 21 órától már Münchenben, az Allianz Arenában bizonyíthat a németekkel szemben. Cikkünkben azzal foglalkozunk, miként juthatnak el a szurkolók a székükig.

A konzuliszolgalat.kormany.hu kifejti, jelen állás szerint (a légi úton történő beutazás kivételével) korlátozások nélkül lehet utazni Magyarországból Németországba. Ami a repülőjáratokat illeti: valamennyi, Németországba légi úton utazó személynek (a tranzitálási szándékkal utazóknak is) az utazást megelőzően, a légitársaság részére az utazás megkezdése előtt be kell mutatni egyet a három fajta igazolás közül.

Légi utazáshoz szükséges igazolás (a felsoroltakból csak egyet kell bemutatni)
– A beutazás időpontjában 48 óránál nem régebbi in-vitro antigénteszt (tehát öntesztet nem fogadnak el) vagy 72 óránál nem régebbi, nukleinsav kimutatásán alapuló teszt (PCR, LAMP, TMA).
– Oltottsági védelemről szóló igazolás: ezzel az a személy rendelkezik, akit a német PEI intézet által jóváhagyott oltóanyagok (jelenleg: Biontech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson & Johnson) valamelyikéből az előírások szerinti mennyiségű dózissal beoltottak és az utolsó dózis beoltását követően eltelt legalább 14 nap. Az is beoltottnak számít, aki átesett a betegségen és legalább egyszer beoltották a fent említett oltóanyagok valamelyikével.
– Igazolás arról, hogy a beutazó felgyógyult a betegségből – ezt 28 napnál régebbi, de hat hónapnál nem régebbi pozitív PCR-teszttel lehet igazolni.

Az arénába való belépés két módon történhet. Olyan, negatív gyors- vagy PCR-teszteredményre van szükség, amelyet a meccs napján, hivatalosan végeztek Münchenben – időpontot foglalni és oltópontokat találni a Luca elnevezésű mobilalkalmazáson keresztül lehet, amelyet Androidra és iOS-re is le lehet tölteni. A tesztek eredményét minden esetben fel kell tölteni az alkalmazásra, és a belépés előtt be kell mutatni azt. Az egyénileg végzett teszteket nem fogadják el!

A másik opció a karszalag, amelyet a stadionban vehetnek át azok a jegytulajdonosok, akik igazoltan felépültek a koronavírusból vagy mindkét oltást megkapták már (ennek feltételei megegyeznek a legi utazással történő beutazásban taglaltakéval). A karszalag igényléséhez a mérkőzést megelőző napon (16 és 20 óra között) vagy a meccs napján (legkésőbb 4 órával a kezdőrúgás előttig) időpontot kell foglalni ITT.

A 21 órakor kezdődő csoportzáró összecsapás teljes ideje alatt kötelező a maszkhasználat. A szurkolók csak és kizárólag FFP2-es típusú maszkot viselhetnek! Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a stadionba érkezők minden esetben tartsák be a nekik kijelölt 30 perces belépési időt.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN)
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország

MAGYARORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Bogdán Ádám
(Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország)
VÉDŐK:
Bolla Bendegúz (Mol Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Mol Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano – Svájc), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Holender Filip (Partizan Beograd – Szerbia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Loic Nego (Mol Fehérvár), Schäfer András (DAC – Szlovákia), Sigér Dávid (Ferencváros)
TÁMADÓK: Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (Mol Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország), Varga Roland (MTK Budapest)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Marco Rossi (olasz)

NÉMETORSZÁG – VÉGLEGES KERET (26 fő)
KAPUSOK: Bernd Leno (Arsenal – Anglia), Manuel Neuer (Bayern München), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
VÉDŐK: Matthias Ginter (Mönchengladbach), Robin Gosens (Atalanta – Olaszország), Christian Günter (Freiburg), Marcel Halstenberg (RB Leipzig), Mats Hummels (Borussia Dortmund), Lukas Klostermann (RB Leipzig), Robin Koch (Leeds United – Anglia), Antonio Rüdiger (Chelsea – Anglia), Niklas Süle (Bayern München)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Emre Can (Borussia Dortmund), Serge Gnabry (Bayern München), Leon Goretzka (Bayern München), Ilkay Gündogan (Manchester City – Anglia), Kai Havertz (Chelsea – Anglia), Jonas Hofmann (Mönchengladbach), Joshua Kimmich (Bayern München), Toni Kroos (Real Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: Jamal Musiala (Bayern München), Thomas Müller (Bayern München), Florian Neuhaus (Mönchengladbach), Leroy Sané (Bayern München), Kevin Volland (Monaco – Franciaország), Timo Werner (Chelsea – Anglia)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Joachim Löw

Hozzászólások

Rubint Rella megvillantotta tangás fenekét – mesés helyen nyaral épp
Közösségi oldalán jelentkezett be a nyaralás alatt.
Autókból lövöldöztek egy mexikói városban, másfél tucat embert öltek meg
A lövöldözéssel összefüggésben egy embert őrizetbe vettek és lefoglaltak három járművet.
A jövő operaénekes csillagai lehetnek - Galéria
Díjkiosztó gálával zárult a Simándy József Nemzetközi Énekverseny vasárnap a Szegedi Nemzeti Színházban.
Olaszország történelmet írt, legyőzte Walest
A labdarúgó Európa-bajnokság történetében eddig még soha nem fordult elő olyan, hogy bármely együttes három győzelemmel, kapott gól nélkül jut tovább: ezt vitte véghez a Roberto Mancini vezette olasz válogatott, amely a csoportkör harmadik, záró fordulójában 1–0-s győzelmet aratott Wales ellen, így természetesen az első helyen zárt az A jelű kvartettben.
Búcsúztak a Mindszenti Általános Iskola diákjai
Sikeres tanévet zárt a Mindszenti Általános Iskola, mind az 54 diákjuk sikeresen felvételizett középiskolába. A diákok főként vásárhelyi, szegedi és szentesi intézményekben folytatják tanulmányaikat. 
Fiola alig aludt a meccs után; legalább 300-szor visszanézte a gólját
„Mindig megkapom a magamét. De ezeket a negatív véleményeket nem szoktam magamra venni.”