Foci VB 2010

2010.07.10. 23:41

A nő, akin összekapott a Chelsea két sztárja, ledobta ruháit

Vanessa Perroncel francia fehérnemű modellről korábban nem sokat lehetett hallani, ám mióta Wayne ágyából átköltözött Terry-ébe, a szépség nevétől hangos a brit bulvársajtó. Ráadásul az augusztusi FHM címlapján is ő pózol.

Delmagyar.hu

Tény: a modell szép és csinos, de az mégis meglepő, hogy az angol focisták még házasságukat és jó hírüket is veszélyeztetik, és persze a pénztárcájukat sem kímélik miatta. Vanessa jó ideig Wayne Bridge barátnője volt, de közben megtetszett neki – a korábban „az év apukájának" választott – John Terry, és mellette kötött ki. A két focista között is nagy ellentétek alakultak ki emiatt, ám sokkal nagyobb port kavart, hogy Vanessa bejelentette: gyermeket vár a sportolótól. Emiatt Johnt elhagyta a felesége – két ikergyermekével együtt –, és válni akar.

A hónapok óta húzódó ügy miatt Terry alaposan lejáratta magát, a botrány sportkarrierjére is rányomta bélyegét, tönkre tette házasságát, és jelentősen csökkentette vagyonát. Amikor ugyanis Vanessa előállt a terhesség hírével, Terry 20.000 fontot (mintegy 6,5 millió Ft) fizetett neki azért, hogy elvetesse a babát. A modell persze elfogadta a pénzt, de az máig nem derült ki, hogy valóban terhes volt-e.

Vanessa Perroncel

Vanessa Perroncel
Vanessa mindenesetre jól keveri a kártyákat, a botrány miatt már számos lapot beperelt, további jelentős összeget akar kihúzni Terry-ből, és nem utolsó sorban a nevét egyre jobban ismerik, számos fotózásra hívják, ami szintén szépen jövedelmez. Legközelebb az FHM-ben mutatja meg bájait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!