Foci VB 2010

2010.07.12. 22:35

Utolérhetetlen generáció

A spanyol labdarúgó-válogatott a 2008-as Eb után a 2010-es futball-vb-n is a csúcsra ért. Honfitársuk, a teniszező Rafael Nadal szerint „utolérhetetlen ez a futballgeneráció".

Munkatársunktól

– Szenzációs! Történelmi pillanat ez Spanyolország számára. Még nem is fogtuk fel, mit értünk el. Az biztos, hogy erre vágytunk gyerekkorunk óta. Ez a diadal sokkal megindítóbb, mint az Európa-bajnoki győzelmünk volt – fogalmazott könnyes szemmel a világbajnoki címet szerző spanyol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, a vb legjobb kapusának is megválasztott Iker Casillas a hollandok ellen 1–0-ra megnyert döntő után.

A spanyol válogatott először ért a csúcsra a mundialon, megkoronázva 2008-as Eb-sikerét, köszönhetően annak, hogy egy fantasztikus generációt hozott össze a sors az Ibériai-félszigeten (szegény Raúl, ha öt évvel később születik...). Legalábbis David Villa szerint. – El vagyok ragadtatva, büszke vagyok, és örülök annak, hogy a szüleim 1981-ben hoztak össze engem – lelkendezett a tornát öt góllal záró csatár.

A spanyol ünneplésben egyébként nemcsak a játékosok, hanem több híresség is részt vett, az önfeledten mulató aranyérmesnél látogatást tett a honfitársak közül Fülöp herceg, a sztártenor, Plácido Domingo és az idén a Roland Garroson és Wimbledonban is győztes teniszcsillag, Rafael Nadal.

Megszokott kép az utóbbi években. A spanyol labdarúgó-válogatott ünnepel egy világverseny megnyerése után, ezúttal a vb-n.  Fotó: MTI

Megszokott kép az utóbbi években. A spanyol labdarúgó-válogatott ünnepel egy világverseny megnyerése után, ezúttal a vb-n.
Fotó: MTI

– Egész évben ünnepelnünk kell, mert ezt nagyon nehéz lesz megismételni. Utolérhetetlen ez a futballgeneráció, minden elismerést megérdemel – nyilatkozta Villa gondolatmenetét folytatva a teniszező.
És hogy meddig juthatnak? Majd a 2012-es Európa-bajnokságon kiderül.

A dél-afrikai labdarúgó-vb statisztikája

Mérkőzések száma: 64. Gólok száma: 145. Gólátlag: 2,27. Gólkirály: Müller (Németország), 5 gól. A legtöbb védés: Kingson (Ghána), 24. A legtöbbször szabálytalanul megállított játékos: Iniesta (Spanyolország), 26. A legtöbbet passzoló csapat: Spanyolország, 3803. Piros lapok száma: 17. Sárga lapok száma: 246. A legtöbbször figyelmeztetett csapat: Hollandia (22 sárga, 1 piros lap). A torna egyetlen veretlen csapata: Új-Zéland.

Forláné az Aranylabda

Az uruguayi Diego Forlán lett a vb legjobb játékosa, így ő érdemelte ki a torna Aranylabdáját. A 31 éves csatár holtversenyben a góllövőlista élén végzett öt góllal, így elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy Uruguay a negyedik helyen zárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!