Gazdaság

2008.05.22. 12:54

Csökkent a külföldi látogatók száma Magyarországon

2008 első negyedévében 7,6 millió külföldi érkezett Magyarországra, ez 1 százalékkal kevesebb, mint 2007 azonos időszakában. A külföldiek 16 millió napot töltöttek el Magyarországon, ami 8 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.

A külföldiek 188 milliárd forintot költöttek, ez 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentéséből.

A Magyarországra látogatók 98 százaléka Európából, ezen belül is elsősorban a szomszédos országokból érkezett. A legnagyobb mértékben, 27, 15, illetve 9 százalékkal a lengyel, a cseh és a brit látogatók száma emelkedett.

Az Ausztriából érkezők száma 5, míg a Németországból érkezőké 1 százalékkal csökkent. A legnagyobb 16-19 százalék közötti visszaesés Horvátország, Szerbia, Montenegró, és Ukrajna esetében tapasztalható.

A hosszabb ideig hazánkban tartózkodók 77 százaléka turisztikai céllal érkezett, 19 százalék volt az üzleti utazók aránya. Az átutazók aránya 7, a huzamosabb idejű munkavégzés céljából érkezőké 9 százalék körüli volt. A több napra látogatók a legnagyobb számban Németországból és Ausztriából érkeztek.

A több napra érkező külföldiek 42 százaléka Budapestet, míg 29 százaléka Nyugat-Dunántúlt látogatta meg. Budapest 1 százalékpontos csökkenést, Nyugat-Dunántúl 4 százalékpontos növekedést mondhat magáénak az előző év azonos időszakához képest.

A külföldi látogatók 2008 első három hónapjában 188 milliárd forintot költöttek el Magyarországon, amiből 118 milliárd forint volt a turisztikai célú költés, ami 0,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. Az egynapos látogatásokból származó bevétel, 62 milliárd forintot tett ki.

A magyar lakosság eközben 3,7 millió alkalommal utazott külföldre, ami 2 százalékkal haladta meg a 2007. első negyedévit, és 134 milliárd forintnak megfelelő összeget költött el.

Az időszak alatt az utasforgalmi egyenleg 54 milliárd forintot tett ki, ami 2 milliárd forinttal kevesebb, mint 2007 ugyanezen időszakában.

Címkék#turizmus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!