Gazdaság

2008.03.15. 13:31

Elindult az első balatoni sétahajó

Szombaton délelőtt kifutott a siófoki kikötőből az idei első sétahajó a Balatonon. Ezzel még nem kezdődött el a hivatalos hajózási szezon, viszont az előzetes érdeklődés alapján a Balatoni Hajózási Zrt-nél úgy gondolták, hogy március 15-én érdemes járatokat indítani.

Az "ünnepi" sétahajók Siófokról és Balatonfüredről indulnak. Egy órás az út, a felnőtteknek 1250 forintba kerül a jegy. Az első járat nem sokkal dél előtt ért vissza a siófoki kikötőbe, és főleg magyar kirándulók utaztak rajta.

Az első menetrend szerinti járat jövő szombaton indul, Siófok-Balatonfüred-Tihany között, de csak a húsvéti ünnepek idején közlekedik. A hivatalos szezon április közepén kezdődik a Balatonon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kovács Barbara, a Balatoni Hajózási Zrt. marketing menedzsere.

Közben megérkezett a hajózási társaság új gyorsjáratú személyhajója is. A francia gyártmányú járművet egyelőre szakemberek tesztelik, műszaki beállításokat végeznek. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a gyorsjáratú hajó májustól szállíthat utasokat a Balatonon, Siófok és Balatonfüred között. Az utazás 15-18 percig tart majd.

Címkék#turizmus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!