Gazdaság

2016.04.30. 08:41

Felpörögtek a kilakoltatások

Az elmúlt két hónapban több mint félezer családot tettek az utcára.

Március elején lejárt a kilakoltatási moratórium, az elmúlt két hónapban több mint félezer kilakoltatás történt - írja a Magyar Nemzet szombati számában a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar tájékoztatása alapján.

A cikk szerint a statisztikákból kiderül, hogy ez idő alatt csaknem annyi kilakoltatás történt, mint korábban egy év alatt.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnöke a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, a nagyszámú kilakoltatás annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben a törvények és a moratóriumok védték a devizahiteleseket, a márciusban lejárt tiltás után pedig a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak.

Ettől függetlenül az elnök a lakáskiürítések számának csökkenését várja - írja a Magyar Nemzet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!