Gazdaság

2008.10.17. 13:56

Gyurcsány: Adócsökkentés talán csak évek múlva

A magyarországi pénzügyi élet szereplői úgy látják, ha újra 3-4 százalékra emelkedik a gazdaság növekedése, akkor 300-500 milliárd forint adócsökkentés lehetősége teremtődik meg - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök péntek délelőtt, miután konzultációt folytatott a pénzügyi szféra széleskörű szereplőivel, bankok vezetőivel és elemzőkkel.

A kormányfő elmondta, hogy érdemi elemzés zajlott, a találkozón megjelentek egymással is vitatozva érveltek az adócsökkentés kapcsán. A vállalatok helyzetéről a kormányfő azt mondta, a cégek legnagyobb problémája jelenleg az, hogy bezáródnak az európai piacok. Minderre tekintettel abban egyeztek meg, hogy középtávú adóprogramot kell megfogalmazni arra az időre, amikor lesznek többletjövedelmek adócsökkentésre.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy a pénzügyi szakemberek egyikétől sem hallott olyan véleményt, hogy az illetékes állami szervek ne tettek volna meg minden olyan intézkedést az elmúlt napokban, amelyekre szükség volt. Abban sem volt vita, hogy most minden másnál fontosabb a pénzügyi rendszer stabilitása - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A felek megállapodtak abban, hogy a továbbiakban is közös fellépésben vesznek részt a válság elhárítása érdekében.

Több bank devizahitelezésének felfüggesztéséről a kormányfő azt mondta, azt szeretnék, ha ez átmeneti intézkedés lenne. Jelenleg nagyon sok forint áll az ország rendelkezésére, de kevesebb deviza, s ezen belül is euróból van több, míg más devizákból szűkösebb a készlet. Az illetékes szervek arra törekszenek, hogy euróból teremtsenek megfelelő pénzbőséget a piacon. Ebben a kormánynak nullához közeli a mozgástere - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, utalva arra, hogy itt elsősorban a Magyar Nemzeti Bankra hárul a főszerep.

Címkék#adó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!