A Nébih már csaknem 9,5 milliárd forint állami kártalanítást fizetett ki

A madárinfluenza-járvány megfékezése érdekében az idén megsemmisített állatokért, eszközökért járó állami kártalanítás több mint 80 százalékát, csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizette az érintett tulajdonosoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a hivatal a honlapján.

Felidézték, hogy az idén március végén indult járvány Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyét érintette. A három megyében mintegy 400 állattartó telepen csaknem 4,8 millió állatot kellett ártalmatlanítani a betegség megfékezése, terjedésének megelőzése érdekében.

Hozzátették, hogy azok a tulajdonosok, akikkel szemben nem állt fenn kártalanítást kizáró ok, a megsemmisített állataikért, eszközeikért, ragályhordozó anyagaikért, tárgyaikért 100 százalékos állami kártalanításban részesülnek.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Egy aláíráson is bukhat a teljes örökség
szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Porosenko is megfertőződött
A volt ukrán elnök otthon kezelteti magát.
Donald Trump újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra
A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.
Trianon-kislexikon jelent meg
Trianon-kislexikon A-tól Z-ig című kiadvány célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőjében.
Fucsovics Márton párosban is továbbjutott
A magyar éljátékos oldalán a brit Cameron Norrie-val három szettben verte a Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren amerikai duót.
Fodor Zsóka: lefekvés után eltölt a magány
Sokat foglalkoztatja a „Mi lett volna, ha…?”, főleg a szerelmi életét illetően, azonban nem tehet mást, mint hogy elfogadja az élete alakulását.
Megújul a csongrádi Bársony István középiskola évszázados főépülete
A középiskola külső szigetelése mellett napelemeket is telepítenek az épület tetejére, a beruházástól az energiakiadások csökkenését várják.