Fotó: Shutterstock

Kiugróan jó évet zár a horgászat

A járvány ideje alatt hetente nagyjából ötezerrel nőtt a horgászok száma, már több mint 695 ezren regisztráltak, ez 275 ezres bővülés a három évvel ezelőtti számhoz képest.

A hazai horgászati ágazat idei forgalma nagyjából 20 százalékkal múlja felül a tavalyi mintegy 40 milliárd forintot – mondta a Világgazdaságnak Dérer István, az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ főigazgatója, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettese.

A szakember a lap keddi számában kifejtette: horgászni a járvány idején is megengedett volt, így sokan visszatértek korábbi hobbijukhoz, vagy családi programként választották vízparti kiránduláshoz.

Hetente nagyjából ötezerrel nőtt a horgászok száma, már több mint 695 ezren regisztráltak, ez 275 ezres bővülés a három évvel ezelőtti számhoz képest.

Azt is elmondta, hogy évente mintegy négyezer tonna halat telepítenek a horgászszervezet által kezelt vizekbe, de az idén egy állami intervenció keretében 1200 tonnával több kerülhet az állami tulajdonú vizekbe. A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került haltenyésztő vállalkozásokat megsegítő, 800 millió forintos állami befektetéssel 1500 munkahelyet lehetett stabilizálni. A forgalomnövekményből származó adóbevételek miatt pedig fél évnél is hamarabb megtérült az állami befektetés.

Országosan több mint 1200 horgászbolt működik, és további több száz vállalkozás gyárt és forgalmaz horgászkelléket, etetőanyagot – olvasható a Világgazdaság cikkében.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Az EESZT segít mindenkinek
Kövér László: a jövőről történő közös gondolkodásról is szól a szolgálat
Az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és az E.ON közötti szerződés kapcsán beszélt.
Több száz migránst tartóztatott fel a marokkói haditengerészet
A csónakokban utazó emberek legtöbbje fekete-afrikai volt, őket marokkói kikötőkhöz szállították orvosi ellátásra.
Elkezdődött a 13. Szent Gellért Fesztivál - Galéria
Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Palojtay János és Horti Lilla előadásával kezdődött el szeptember 24-én a dómban, a 13. Szent Gellért Fesztivál. A jelenlévők válogatott dalokat hallhattak Schumanntól, Mendelssohntól, Brahmstól és Mozarttól is.
Tizenegyespárbaj után győzte le a Reims csapatát a Fehérvár
A magyarok négyszer találtak a kapuba, az ellenfél csapata csak egyszer.
Övezeti besorolást kaptak a nemzeti parkok
A rendszert elsőként Magyarország legrégebbi nemzeti parkjában, az 1973-ben létesített Hortobágyi Nemzeti Parkban alkalmazták.
A II. világháborús hősökre emlékeztek Makón
Az eddig ismert 155 makói mártír mellé most jelképesen hazatért még egy, a 31 évesen elesett Sirokmán József is.