Meghaladta a 4,5 millió főt a foglalkoztatottak száma augusztusban

Augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző hónaphoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz képest pedig 18 ezerrel csökkent.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,7 százalékos volt, ami a júliusi értékhez képest 1,1 százalékponttal, az előző év augusztusához képest pedig 0,2 százalékponttal nőtt – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az egy évvel korábbinál 0,9 százalékkal alacsonyabb, 4 millió 477 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,9 százalékos volt, ami 0,7 százalékponttal magasabb az előző háromhónapos időszak átlagánál, és 0,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A munkaerőpiacon megjelenő népesség létszáma az egy évvel korábbihoz képest gyakorlatilag nem változott, a foglalkoztatottak számának 57 ezres csökkenése megjelent a munkanélküliek számában. A gazdaságilag inaktív népesség 50 ezres csökkenése a 15-64 éves korosztály lélekszámának zsugorodásával azonos volt, azaz a demográfia folyamatokból következett.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma lényegében nem változott, 4 ezerrel (0,1 százalékkal) csökkent, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké és a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma viszont egyaránt 18 ezerrel esett vissza.

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 20 ezerrel, 2 millió 421 ezerre, a foglalkoztatási rátájuk 77,2 százalékra csökkent, míg a 15-64 éves foglalkoztatott nők létszáma 37 ezerrel, 1 millió 965 ezerre, a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal, 62,5 százalékra mérséklődött.

A 20-64 éves korcsoportban amelyre az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki az Európa 2020 stratégiában a foglalkoztatási ráta Magyarországon 75,2 százalékos volt, a férfiaknál 83,3 százalékos, a nőknél 67,2 százalékos.

Egy hónap alatt 0,7 százalékponttal csökkent a munkanélküliség

A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt. Augusztusban az előző hónaphoz viszonyítva 32 ezerrel 185 ezerre csökkent a munkanélküliek száma.

Az augusztusi munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt, egy hónap alatt 0,7 százalékponttal csökkent, míg egy év alatt 0,6 százalékponttal emelkedett az állástalanok számának 28 ezres növekedése következtében.

A 15-24 éves munkanélküliek száma 14 ezerrel 48 ezerre emelkedett, a korosztály munkanélküliségi rátája 14,8 százalék volt. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak között 39 ezerrel többen, 142 ezren voltak állás nélkül, a munkanélküliségi ráta 1,1 százalékponttal 4,0 százalékra nőtt. Az 55-74 évesek munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 2,9 százalékra emelkedett, az ilyen korú állástalanok száma 4 ezerrel 24 ezerre nőtt.

A munkanélküliség átlagos időtartama 9,8 hónap volt, a munkanélküliek 25,9 százaléka keresett legalább egy éve állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A férfiak körében a munkanélküliek száma 27 ezerrel 109 ezerre nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal 4,2 százalékosra emelkedett, míg a női munkanélküliek száma 30 ezerrel 105 ezerre duzzadt, a munkanélküliségi ráta 1,4 százalékponttal 5,0 százalékosra emelkedett.

Jelentésében a KSH beszámolt arról is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 345 ezer volt, ami 99 ezerrel (40,6 százalékkal) több az egy évvel korábbinál.

Dosszié

Hozzászólások

Ez után a dal után együtt sírt Kökény Attila és Curtis, a TV2 stúdiójában
Könnyeivel küszködve próbált szavakat találni Curtis produkciójára a Sztárban sztár zsűrije, Kökény Attila. A rapper elhunyt édesapjának énekelte Zorán slágerét. Mindenkit meghatott.
A Juventus nem bírt otthon a Veronával
Két győzelem mellett viszont harmadszor kellett megelégednie az egy ponttal.
Kiderült, hogyan halt meg a magyar kajakos. Felesége azonosította a holttestét (videó)
Tragikus motorbalesetben meghalt Veréb Krisztián olimpiai bronzérmes kajakos, 43 éves volt. A két éve Dominikán élő sportoló valószínűleg megcsúszott motorjával és egy oszlopnak csapódott, az életét már nem lehetett megmenteni, szörnyethalt – derült ki a TV2 Tények adásából.
Magabiztosan nyert az éllovas Real Sociedad
4-1-re győzte le a vendég Huescát.
A Nomadland és a Sarlatán is versenyez a Camerimage Arany Béka-díjáért
A fesztivál életműdíját a szervezők korábbi bejelentése szerint Philippe Rousselot Oscar-díjas francia operatőr kapja.
Többeket őrizetbe vettek egy tankeren a La Manche csatornában
Több potyautas volt a fedélzeten, akik verbálisan megfenyegették a legénységet.