Fotó: Ádám János / Észak-Magyarország

Nem okozott újabb vásárlási dömpinget a koronavírus megjelenése

Hozzászólások

Halálos baleset történt Lepsénynél
Fának hajtott és meghalt egy autós a 7-es főúton Lepsénynél csütörtök délután – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A 444, a 24 és a HVG is közreműködött az Index szétverésében
A konkurenciának kifejezetten előnyös az Index.hu hírportál eljelentéktelenedése.
Sakkversennyel emlékeznek meg az egykori világhírű szegedi bajnokról – Galéria
150 éve született az egykori kiváló szegedi sakkozó, Maróczy Géza, aki korának egyik legjobb sakkozója volt, a világban is elismerték.
Hatályon kívül helyezik a vásárhelyi „spiclitörvényt”
A tervezettel ellentétben nem augusztus 13-án, hanem augusztus 7-én tartja újabb rendkívüli ülését Hódmezővásárhely közgyűlése.
Népszerű volt a szegediek dobósorozata
A koronavírus-járvány kitörése óta a szegedi dobóatléták által életre hívott versenysorozat volt az egyetlen atlétikai szereplési lehetőség, amely nagy sikert hozott az SZVSE-nek.
Al Pacino nem maradt munka nélkül
Jön a második évad is a Hunters-ből, Al Pacino legelső tévésorozatából.