0,71 forintról kapott számlát a szegedi Nagymihályné Marika a Telenor Magyarország Zrt. törökbálinti központjából a múlt héten. A számlát a cég késedelmi kamatként állította ki a nyugdíjas asszonynak.
– Nem hittünk a szemünknek! Azt gondoltam, elírták az összeget, de nem! A gyerekeink is kinevettek először, amikor elmeséltük nekik, hogy mit kaptunk a mobilszolgáltatótól. Miután megnézték a címünkre küldött sárga csekket, már ők sem nevettek – mesélte lapunknak az asszony. A család 7 évig volt előfizetője a Telenornak, flottában használtak 4 mobiltelefont.
– A vállalkozásunk megszűnése után döntöttünk úgy, hogy lemondjuk a csomagot – kezdett bele történetébe Marika.
![]() |
| Nagy Mihályné alig hisz a szemének. A számla 0,71 forintról, a sárga csekk, ugyanezt az összeget kerekítve, 1 forintos tartozásról szól. Fotó: Frank Yvette |
– Mondanom sem kell, hogy igen problémás volt megszüntetni a szolgáltatást. A telefonos ügyfélszolgálaton nehezen sikerült ügyintézőt találnom, majd a szerződés megkötésekor kapott kódot kérték, amiről már azt sem tudtam, hova tettem. Ráadásul az egyik lányom szerette volna megtartani a régi számát és előfizetését, ami külön nehézkessé tette az egészet. Végül január közepére sikerült mindent elintéznem. Az egyik lányomnak továbbra is érkezett a sárga csekk, de kis idő múlva ő is szolgáltatót váltott. Az utolsó csekkje nagyjából 8600 forint volt, amit a befizetési határidőnél kicsit később fizettem be. Erre érkezett egy 259 forintos sárga csekk a késedelmi kamatról, amelynek a befizetési határideje április 30-a volt. Ezt május 9-én fizettem be.
A késedelmi kamat késedelmi kamata ez a 0,71 forint, amit 1 forintra kerekítettek fel. Hihetetlen, hogy a 21. században ilyen összegről állítanak ki csekket! Fillér már rég nem létezik, de az 1 forintot is kivonták már a forgalomból! A postára se merek elmenni ezzel, mert kinevetnek. Egyébként sem tudom, hogy mivel fizessem ki ezt az összeget, hiszen nem tudnak visszaadni 5 forintból. Persze nem a pénzről van szó, hanem a nevetséges eljárásról – magyarázta fejét csóválva Marika.
| A posta befogadja Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője az esettel kapcsolatban azt mondta: a posta legalacsonyabb összegként 1 forintos sárga csekket már be tud fogadni. – Mivel az 1 és 2 forintosokat kivonták a forgalomból, az általános kerekítési szabályokat alkalmazzuk: az 1 és 2 forintos csekket elfogadjuk, de ezekért az ügyfélnek semmit nem kell fizetnie – mondta a szóvivő. |
Pontosan 1 forintot csak utalással, saját számláról tud kifizetni az ember. – Ezért viszont nem akarok bemenni a bankba, ráadásul kezelési költségként ennek az összegnek a többszörösét vonnák le – mondta az asszony. Férjével úgy számolták: a Telenornak a levél kipostázása legalább 300 forintjába kerülhetett. A Magyar Posta Zrt. oldalán a tarifatáblázat szerint egy szabványméretű, 30 gramm súlyt meg nem haladó, nem elsőbbségi levél postázása belföldre 110 forint. Ehhez jön még a sárga csekk nyomtatásának költsége.
Az 1 forintos csekk befizetési határideje május 31-e. Marikáék végül úgy döntöttek, hogy egyelőre nem fizetik be. Kíváncsiak, hogy a szolgáltató küld-e nekik felszólító számlát, esetleg a késedelmi kamat késedelmi kamatának késedelmi kamatát hány fillérben állapítják majd meg.
A Telenor sajtóosztályán az 1 forintos csekkre vonatkozó kérdéseinkre elmondták: a cég nem először számlázott ki ügyfeleinek ilyen összeget, amire szabályzat kötelezi. A renszerünk automatikusan számláz. Azt javasolják, hogy az 1 forintos számlát adják be a postán, különben a rendszer ismét számlát küld a késedelmi kamatról. Ilyenkor a posta elektronikusan jóváírja az összeget a szolgáltatónak, és az ügyfél tartozása megszűnik.

