Hallgassa élőben!

98 ezer forint lesz a minimálbér 2013-ban

A minimálbér az idei 93 ezerről 98 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik jövőre.

A minimálbér az idei 93 ezer forintról 98 ezer forintra, a szakmunkás minimálbér 108 ezerről 114 ezer forintra emelkedik 2013-ban – állapodtak meg a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keddi ülésén a munkaadók és a szakszervezetek, Pataky Péternek, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnökének közlése szerint.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár az MTI-nek az egyeztetést rendkívül konstruktívnak nevezte, és jelezte: a kormánynak a minimálbér kihirdetése előtt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal is konzultálnia kell; ez nemsokára esedékes.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára hangsúlyozta: az egyeztetésen szó volt arról is, hogy a kormány a nehéz helyzetben lévő ágazatokban 2013 első félévében átvállalja a minimálbér- és a szakmunkás minimálbér-emelés által okozott többlet bérköltséget, és az arra eső járulékköltséget is.

A teljesen beoltottaknak októbertől nem kell teszt az angliai beutazás előtt
Az Európai Unióból érkezőknek olyan vakcinával kell előzetesen beoltatniuk magukat, amelynek alkalmazását az EU gyógyszerfelügyelete engedélyezte.
Bakondi: kerítés nélkül Magyarország belső biztonsága nem lenne teljesíthető
Tavalyhoz és tavalyelőtthöz képest is jelentősen megnövekedett az illegális határátlépők száma.
Alig takar valamit Gáspár Evelinből a bikinije
Újabb szexi képet mutatott magáról.
A szegényebb étrend miatt zsugorodnak a világ legmagasabb emberei
Évtizedek óta a holland férfiak és nők a világ legmagasabb emberei, ám az utolsó generáció átlag egy centiméterrel kisebb az előzőnél.
Kijött az osztálykülönbség a HVSC és a Szegedi VE között
Tizenkét év után játszott ismét magyar kupa-mérkőzést a Hódmezővásárhelyi VSC férfi vízilabdacsapata, amely a Szegedi VE-t fogadta a nyolcaddöntő első mérkőzésén.
Oroszországban 41 millió embert oltottak be teljesen
Az új koronavírus elleni vakcinagyártás a jelenlegi havi 30 millió készletes szintről az év végére 45 millióra növekszik majd.