Hallgassa élőben!

GKI: júniusban romlottak az üzleti, javultak a fogyasztói várakozások

Júniusban, az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások utoljára két és negyed éve voltak ilyen alacsonyak, a fogyasztóiak pedig egy éve voltak ilyen magasak. A konjunktúraindex a májusi 4,3 pontról júniusban 2,4 pontra romlott. Az üzleti bizalmi index a májusi 9,4 pontról júniusban 5,7 pontra romlott, a fogyasztói bizalmi index viszont az előző havi mínusz 10, pontról mínusz 7,0 pontra javult.

Az üzleti szférán belül minden ágazatban romlottak a várakozások, azonban míg az iparban és a szolgáltató szférában a változás jelentős volt, az építőiparban és a kereskedelemben hibahatáron belüli. Az ipari bizalmi index júniusban 2017 eleji szintjére esett. Egyaránt romlott a termelési színvonal és a termelési kilátások, a rendelésállományok – ezen belül az exportrendelések -, valamint a készletek megítélése.

Az építőipari bizalmi index értéke júniusban lényegében stagnált. A mélyépítő cégek kissé derűlátóbbá váltak, míg a magasépítők kilátásai valamelyest romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség érezhetően, a rendelésállományok értékelése enyhén romlott.

A kereskedelmi bizalmi index értéke a májusi emelkedés után gyakorlatilag stagnált, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése romlott, míg a várható rendeléseké javult.

A szolgáltatói bizalmi index júniusban a 2017 eleji szintre esett. Egyaránt rosszabb lett az üzletmenetről, az elmúlt időszaki és a várható forgalomról alkotott vélemény.

A foglalkoztatási szándék az építőipar kivételével minden ágazatban érezhetően gyengült, összességében kétéves mélypontjára került (bár idén áprilisban már volt hasonló). Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent.
 
Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató szférában erősödött, a kereskedelemben és az építőiparban visszafogottabb lett, s kissé csökkent a fogyasztók inflációs várakozása is. A cégek jellemzően 80 százaléka nem készül árváltoztatásra, az építőiparban azonban ez arány csak 70 százalék.

A magyar gazdaság helyzetének megítélése összességében romlott, ezen belül az iparban és az építőiparban jelentősen, míg a kereskedelemben és a szolgáltató szférában javult. Kedvezőbb lett a lakosság véleménye is.

A GKI fogyasztói bizalmi index a májusi enyhe csökkenés után júniusban dinamikusan emelkedett, amelynél magasabban legutóbb egy éve állt. A lakosság saját pénzügyi helyzetének várható alakulását és főleg saját jövőbeli megtakarítási lehetőségét sokkal jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt. Utóbbi közel 17 éves rekord. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is kedvezőbbnek vélték, mint májusban.

(Lead-képünk illusztráció: Pixabay – a szerk.)

Micsoda szégyen! II. Erzsébet unokaöccse zaklatott szexuálisan egy nőt
Simon Bowes-Lyon saját otthonában zaklatott egy vendéget.
A Knicks kiütötte a Celticset
A Boston egymást követő öt győzelem után kapott ki.
Újrakezdődött a tanítás Szerbiában
Újra megkezdődött a tanítás a szerbiai általános és középiskolákban, a diákok egy hétig a tantermekben tanulnak, egy hétig pedig virtuális oktatásban vesznek részt.
A címvédő Kansas és a Tampa Bay is főcsoport-döntős
Az Amerikai főcsoportban (AFC) a címvédő Kansas City Chiefs, a Nemzetiben (NFC) pedig a Tom Brady vezette Tampa Bay Buccanneers jutott be másodikként a konferencia-döntőbe a profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásának vasárnapi játéknapján.
875 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 68 beteg
A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 230 441 fő, az aktív fertőzöttek száma 110 853 főre csökkent.
OGYÉI: a kínai vakcina gyártása biztonságos
A vakcinát biztonságos körülmények között, korszerű gyárban állítják elő.