Magyar Iparszövetség: eredményes lehet a kkv-k felzárkóztatására a kormány programja

A programban benne van mindaz, ami szükséges a szektor erősítéséhez - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek.

A kormány készülő programja a kis- és középvállalkozások (kkv) felzárkóztatására eredményes lehet, mert benne van mindaz, ami szükséges a szektor erősítéséhez – mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek, miután a napokban az országos vállalkozásfejlesztési tanács ülésén napirenden volt a hazai kkv-k fejlesztése, felzárkóztatása.

Vadász György hangsúlyozta, a kis- és középvállalkozásokat mindenképpen versenyhelyzetbe kell hozni, javítani kell a működődési feltételeiket, csak így tudnak hozzájárulni a társadalom erősítéséhez, a gazdasági növekedéshez, a hatékonyság javulásához, az export és az import megfelelő arányához. Kedvezőnek tartja a szövetség elnöke, hogy a kormány a kkv-knál is meg kívánja teremteni a szolgáltatói infrastruktúrához, a tudomány eredményeihez való hozzáférést, amellyel eddig csak a multinacionális vállalatok tudtak élni. A szövetség elnöke szerint a kkv-fejlesztési program megvalósulásához nagymértékben hozzájárulhat, hogy a kormány évente értékelni akarja az időarányos megvalósulást, részletezve a teljesülést és a lemaradást. Jó gondolat, hogy a kkv-programból adódó feladatok gondozására, figyelemmel kísérésére létrehoznának egy stratégiai tanácsadó testületet – tette hozzá.

Vadász György kiemelte, a készülő kkv-fejlesztési programban benne van az érdekképviseletek által szorgalmazott működési feltételrendszer könnyítése, például a bérterhek enyhítésének folytatása, mert csak így tudják a kkv-szektorban a további bérfejlesztést megoldani, a foglalkoztatást erősíteni, a munkavállalókat Magyarországon tartani. A szövetség elnöke szerint segíti majd a kkv-k felzárkózását az adminisztráció további egyszerűsítése, például a szektor közbeszerzésen való részvételi lehetőségének könnyítése, a kisvállalkozói sajátosságokra jobban odafigyelő adórendszer kialakítása. Egyetértenek azzal, hogy a kormány érzékelhetően segíteni kívánja a kkv-k digitális felzárkóztatását, a következő uniós fejlesztési ciklus gazdaságfejlesztésében pedig meghatározó szerepet szán a kkv-szektornak, és ösztönzi a nemzedékváltást a vállalkozások továbbvitele érdekében – mondta Vadász György.