Szereti a sertéshúst? Akkor van egy rossz hírünk

Tovább nőhet a sertéshús és a belőle készülő készítmények ára az elkövetkező hónapokban, mivel a sertések felvásárlási ára szárnyal az afrikai sertéspestis miatt - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.

A NAK a drágulást az afrikai sertéspestis (asp) elterjedésének következményeivel indokolta, amely Kínában és Európában jelentős károkat és kiesést okoz a sertéstermelőknek, valamint a felvásárlási árak jelentős emelkedését eredményezte.

A vágott sertések európai árszintje jelenleg meghaladja kilogrammonként az 1,8 eurót, és egyes előrejelzések szerint a harmadik negyedévben elérheti a 2 eurót kilogrammonként. Magyarországon is 35 százalékkal emelkedett az első fél évben a sertés felvásárlási ára, ugyanakkor a nagy-, illetve kiskereskedelmi ára nem követi ezt, a kiskereskedelem csak jelentősen késve, minimálisan emelte árait, a húskészítményeknél pedig gyakorlatilag nem történt elmozdulás – jegyezte meg a NAK.

A testület szerint az élelmiszeriparnak és az állattartóknak létfontosságú az önköltségemelkedés érvényesíthetősége az árakban, ugyanakkor a fogyasztók számára alig lesz érezhető, éves szinten is csupán pár ezer forintot jelent majd fejenként.

Közölték azt is, hogy az asp távol-keleti elterjedése miatt jelentősen átrendeződött a világ sertéspiaca, ami Magyarországon is gondot jelent. Az utóbbi hónapokban Kínában és a vele szomszédos országokban is erősen megnőtt a kereslet az európai sertéshús iránt. Kínában óvatos becslések szerint is a sertéspestis miatt a sertéshús-előállítás 30-40 százalékkal csökken, ami a világ sertés-előállításának 15-20 százalékát jelenti. A kínai kereskedők Európából – elsősorban Németországból és Spanyolországból -, valamint az Egyesült Államokból érkező szállítmányokkal igyekeznek kielégíteni a náluk megnövekedett keresletet.

Hozzátették: mindez a felvásárlási árak komoly emelkedését hozta az irányadó külföldi piacokon és így Magyarországon is, ahol a hús felvásárlási és fogyasztói ára nem emelkedett olyan mértékben, amely a növekvő bekerülési költségeket – élősertés, munkaerő, energia – fedezné. Amennyiben a tendencia nem változik, sok vágóhíd és a velük kapcsolatban álló termelői kör nehéz helyzetbe kerül.

Ennek elkerülése érdekében a NAK kezdeményezésére megbeszélést tartottak július 10-én Dunaharasztiban a magyar kiskereskedelmi áruházláncok, a vágóhidak, a sertéshús-feldolgozók és a tenyésztők képviselőinek részvételével.

(Lead-képünk illusztráció: Pixabay – a szerk.)

Kocsis Máté: a nemzeti összetartozás ügye nem arra való, amire felhasználták
A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán közzétett bejegyzésében tisztázta a baloldal és a liberális média csúsztatásait.
Ősi titkokat tár fel a Holt-tengeri tekercsek DNS-vizsgálata
Kiderült, hogy a 2000 éves pergamen- és papirusztekercsek egy része nem helyben készült, hanem odavitték őket.
Angolul is meghallgathatja az Európa 2020 című dalt (videó)
Az új klipben szerepel mások mellett Varga Miklós, az eredeti dal egyik szerzője is.
Kötelező a koronavírusteszt vagy a 14 napos karantén az Izlandra utazóknak
Kezdetben naponta 500 turistán tudják majd elvégezni a tesztet.
Többen meghaltak egy indiai vegyi üzemben bekövetkezett robbanásban
Mintegy ötezer embert kellett kitelepíteni óvintézkedésként a környező falvakból.
Országszerte számos programmal emlékeznek Trianonra
Színházi előadások, koncertek, virtuális múzeumtúrák, emlékmű-avatások, emlékrepülések és számos egyéb program emlékezik csütörtökön országszerte a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára.