Gazdaság

2010.08.13. 22:33

Kemény munka a mélységben

Kitartana a szén 2020-ig, mégis bezárnák az utolsó hazai mélyművelésű szénbányát Fejér megyében, a Vértes hegységben, Márkushegyen. Itt dolgoznak az „utolsó mohikánok": ha eltűnik, kihal a szakma is. Szalagokon utaztunk 500 méter mélyre, láttuk, ahogy új vágatot vájnak a Föld gyomrába, megismerkedtünk a XXI. századi munkagépekkel, biztonsági berendezésekkel.

Farkas Judit

„A légnyomás csökken. Sújtólégveszély" – olvassuk a tágas, padokkal teli helyiségben, ahol a bányászok eligazításra gyűlnek össze a műszak előtt. Az egyik sarokban szobor áll: Szent Borbála, a bányászok védőszentje. Magyarország egyetlen, még működő mélyművelésű szénbányájába készülünk. Ma ismert szénkészlete kitartana 2020-ig, mégis bezárás fenyegeti.

– Ezzel egy egész szakma szűnne meg Magyarországon – mondja Csák Máté Csaba szénelőkészítő részlegvezető, aki Tóth Zsolt bányamentőállomás-parancsnokkal együtt kalauzol majd minket odalent. Elsőként felszerelést vételezünk. A lábszárközépig érő, madzagos vászonmolinó és az alsóing fölé munkászubbonyt és -nadrágot húzunk, a fejre kobak, a zoknira kapca, arra gumicsizma kerül.

A fiúk a bányában mentek... Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


Kapunk védőkesztyűt és -szemüveget, derékszíjra rögzítjük a bányászlámpa akkumulátorát, a vállunkon átvetve önmentő készülék lóg. A biztonsági oktatáson elmagyarázzák: az alumíniumdobozos, orrcsipeszes levegőszűrő két órán keresztül szűri ki a szén-monoxidot. Nem alkalmas mások megsegítésére, és futni sem ajánlott, ha felkerül: hamar kifulladhatunk.

Ötszáz méter mélyre „utazunk"

Eképpen felszerelve indulunk a két dobogós, egyenként húszszemélyes lifthez – itt kasnak hívják –, amely alig fél perc alatt visz le 320 méteres mélységbe. Közben párja felfelé jön a felszínre. Kiszállás után a japánnak nevezett szalaghoz gyalogolunk. A görgőkön mozgó, dupla gumihevederes szalag személyszállító eszközként is funkcionál – alsó ágán a bánya mélyére, a felsőn visszafelé, az akna irányába közlekednek a bányászok. Indulására éles, vijjogó hang figyelmeztet.

A fiúk a bányában mentek... Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Bezárják vagy sem?

Az erőmű működési engedélye 2020-ban járna le, ám 2010 májusában derült ki: a Vértesi Erőmű Zrt. többségi tulajdonosa, a Magyar Villamos Művek (MVM) tervei szerint év végén bezárnák a bányát. Az erőmű három évig tovább működhetne a szénkészletekkel és biomassza-tüzeléssel. Az indokok: a jelentős veszteségek és a szénfillér-támogatás miatt a fenntartása aránytalanul drága, és a termelt áramra jelenleg nincs szüksége a nemzetgazdaságnak. Most úgy tűnik: az új kormányzat talán másképp áll a kérdéshez, és az MVM vezérigazgatóját is leváltották. – Az erőmű 2004 óta el van látva EU-s szabványoknak megfelelő kéntelenítő berendezéssel. Ha be kellene zárni mindent, összeszámolva a rekultiváció, a felszámolás, a végkielégítések, a felmondott szerződések költségeit, több tízmilliárdos költséget jelentene a kormányzati költségvetésnek – érvelt  a működés mellett a szénkitermelési részlegvezető.

Mivel a frontot éppen átszerelik, szénkitermelést nem láthatunk, megmutatják viszont a vágathajtást. Amikor új frontot kezdenek előkészíteni, két vágatot egymással párhuzamosan hajtanak ki. Néhány száz méter után egy harmadikkal összekötik ezeket, és a két vágat között – a beszerelt gépi berendezések segítségével – visszafejtik a szenet. Négy szalagot is végigutazunk hason fekve, mire leérünk az 500 méteres mélységbe – a külszínen kánikula, ennél biztosabb UV-B védelmünk nem is lehetne. Időnként találkozunk egy-két bányásszal. A hangos Jó szerencsét! köszöntés nem csak formaság: minden évben történik több kisebb-nagyobb baleset. A ruhatáros meséli még odafent, amikor az apró női öltözőbe kísér – a föld alatt egyébként nem dolgoznak nők –, hogy ő is vájárként kezdte, amíg egy „kavics" a lábára nem esett. Az eredmény: egy év kórház, leszázalékolás, részleges bénulás a lábfejben.

A szalagok között gyalogolunk, olykor átmegyünk egy-egy légajtón, amelyekkel a levegőt „terelik" a vágatokban a megfelelő irányba. A vágatok boltíves falait TH-ácsolatok: egy fölső és két oldalsó nehéz, fémívből összeállított szerkezetek biztosítják. Az íveket fémkengyelek szorítják össze, az ácsolatok között deszka az oldalbélelés, ami megakadályozza a kőzet kihullását. Ez a biztosítás tartja a félelmetes mennyiségű kőzetet a fejünk felett, a lábunk alatt azonban csak a puszta kő: a nagy kőzetnyomástól olykor talpduzzadás következik be. Ilyenkor speciális géppel vagy kézi erővel „szedik meg" a kőzetet.

A falon rengeteg kábel: az energiaellátást szolgálják. Telefonvonalak is behálózzák a bányát – minden munkahelyen van telefon –, villany- és vízvezetékek futnak a gépek számára. Szürreális a hely, mintha egy sci-fi filmbe csöppentünk volna.

A fiúk a bányában mentek... Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


Telefon és rádió is működik

Menet közben halljuk, hogy rádiókapcsolat is működik, időről időre megszólal a diszpécser hangja. A bánya hangosbeszélő körzetekre van osztva, a diszpécser úgy is tud beszélni, hogy egyszerre mindenki hallja: például riasztás esetén – magyarázzák kísérőink.

Ma már nem robbanhat

A bányát sújtólégveszély szempontjából az első osztályú, legkevésbé veszélyes kategóriába sorolták. 1983-ban mégis sújtólég- és a nyomában fellépő szénporrobbanás végzett 37 emberrel. Ha a széntelepekből szivárgó metán koncentrációja 4,5 és 14 százalék közötti értéket eléri, egy szikráról is berobbanhat. Itt a megfelelő szellőztetés alkalmazásával a mért értékek általában 0,5 % alatt maradnak. Rágyújtani, dohányzó eszközt levinni szigorúan tilos, nyílt lángot használni szabályozott módon  lehet. Minden munkaállomáson van metánmérő fej: amint az alsó beállított határértéket (1 százalék) átlépi a metán koncentrációja, a bányát behálózó, számítógépes hálózattal működtetett mérő- és jelzőrendszer szakaszosan lekapcsolja az érintett villamos berendezéseket. A diszpécserközpontban futnak össze a bánya állapotával, biztonsági helyzetével és üzemvitelével kapcsolatos információk. Ha baj van, azonnal beavatkozhatnak. Emellett a fúvóról a biztonságosabb szívó szellőztetésre tértek át: egy nagy teljesítményű ventilátor szívja ki a használt levegőt, a friss főként a központi beszálló aknán, valamint a termelvény kiszállítására szolgáló lejtősaknán jut a bányába.

A felszerelés európai szintű, a frontfejtésen, ahol a kitermelés történik, számítógépes vezérlésű gép működik. A diszpécserközpontban még azt is lehet látni, hol jár a gép a fejtésen. A segédanyagokat függősínes vonatszerelvények viszik. Menet közben elhaladunk egy méretes rakodógép mellett, a vágathajtásnál újabb érdekes szerkezet, a 4PP nevű vágathajtó gép fogad minket. Leginkább úgy fest, mint egy harckocsi – mintha a lövege elején lenne elhelyezve a kőzetet kifejtő „jövesztő fej". A fél méter átmérőjű fej úgy halad a szén kísérőkőzetében, a csigás márgában, mint a kés a vajban: a berendezés két „karjával" be is söpri a lefejtett követ a „gyomrában" futó, kaparónak nevezett szállítóeszközre. A szén és a meddő szállítószalagon kerül a felszínre.

A vágathajtás a legfárasztóbb

– Másfél méterre van alattunk a barnaszéntelep, napi 6 métert tudunk haladni a kőben. Amikor szénben vagyunk, 15–16 métert. Még pár métert megyünk előre egyenesen, aztán balra elkanyarodik a vágat. Óriási a zaj, és szerelni is kell folyamatosan – mondja Tóth Zsolt: vinniük kell maguk után a szállítóberendezést, a kábeleket, a légcsövet. Mindezt visszafelé ki is kell majd szerelni: folyamatosan dolgoznak a villanyszerelők, a lakatosok. A szakmák mára összekeveredtek, sok például a villanyszerelő, aki abszolválta a vájáriskolát is. A munkagépekhez gépkezelői tanfolyamot is el kell végezni.

A modern gépek ellenére a munka egyáltalán nem könnyű. Állandó kő- vagy szénpor, zaj, huzat, olykor gázfelszabadulás vagy vízbetörés nehezíti a bányászok mindennapjait – minket is ellep a por. Nem véletlen, hogy 25 év vagy 5000 föld alatt töltött műszak után nyugdíjba mehetnek. A vágathajtás az egyik legfárasztóbb feladat. Folyamatosan szerelik be a biztosító berendezést, a súlyos vasakat a vállukon cipelik, a felső ívet kézzel emelik fel a vágat mennyezetéig, a „főtébe".

A fiúk a bányában mentek... Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


Visszafelé indulunk, ezúttal felfelé utazunk a szalagokon a Föld gyomrából. Két szalag között, gyaloglás közben Csák Máté Csaba a szén útjáról mesél. A kitermelt szenet előkészítik szemcseméret és fűtőérték szempontjából, a feldolgozás a föld alatt zajlik, ami Európában egyedülálló. A szén 8 kilométeres külszíni, fedett szalagpályarendszeren jut az erőműbe.

Útközben még hozok némi izgalmat kísérőink életébe: egy megkövesedett csigát csodálva hátralépek a mozgó szalagra, és parádés hanyatt esést produkálok. Mégis azt mondják kalauzaink, már odafent: várnak vissza minket. Miután lemossuk magunkról a port, kimegyünk a kapun, visszanézünk, és reméljük: lesz még alkalmunk szénfejtést is látni.

A bánya és az erőmű számokban

A márkushegyi barnakőszénbánya az oroszlányi szénmedencében található, Pusztavám és Bokod között. Mintegy 500 méter mély, a nyitott, fenntartott vágatok teljes hossza 35 kilométer. Egy fronton folyik a szénkitermelés, a külszíni kiszolgáló személyzettel együtt 850 főt foglalkoztat a bánya. Egy műszak alatt átlagosan 150–160 fő tartózkodik a föld alatt – az 1990-es években 8000 főt foglalkoztatott a bánya, egyszerre 3 fronton fejtették a szenet. Az Oroszlányi Erőmű használja fel a kitermelt napi kb. 3000 tonna szenet: teljesítménye 420 megawatt lenne, de a négyblokkos erőmű fél teljesítménnyel, vegyes tüzeléssel üzemel (napi 1000–1200 tonna faaprítékot is elégetnek). Az  egyik turbina gőzével oldják meg Oroszlány és Bokod  távfűtését.

Címkék#bányászat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!