Délmagyar logó

2018. 12. 19. szerda - Viola -9°C | 1°C Még több cikk.

Meglepő akadály a Hungerit megvásárlása ügyében

74 évesen már nem akart, nem mert belekezdeni a fejlődéshez szükséges 20 milliárd forintos fejlesztésbe Magyar József, a legnagyobb árbevételű hazai baromfi-feldogozó, a Hungerit eddigi tulajdonosa, így eladta a társaságot az első érdemi magyar vevőnek. A vásárló a Hungerit Holding Kft., egy, a Picket és a Bonafarm cégcsoportot is tulajdonló, Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó társaság.
Az egész magyar sajtót bejárta az a hír, amelyet a Délmagyarország írt meg elsőként: a maradóknak, a dolgozóknak megköszöni a munkát Magyar József, és 420 millió forintot oszt szét közöttük. Ez a bejelentés csütörtökön hivatalosan is megtörtént, s a nem sajtónyilvános eseményen részt vett Csányi Sándor is. A történtekről a Hungerit Holding Kft.-t kérdeztük.

– A Csányi Sándor tulajdonában lévő Hungerit Holding Kft. megvásárolta a baromfi-feldolgozó részvényeinek 100 százalékát, de az ügylet zárására a romániai versenyhivatal hozzájárulását követően kerülhet csak sor. Ennek oka az, hogy az ügyletben érintett két tulajdonos érdekeltségeinek romániai forgalma elérte azt az értéket, amely a bukaresti hivatal engedélyét is szükségessé teszi a tulajdonosváltáshoz – tudtuk meg.

– A Hungerit Zrt. eredményes működésének fenntartása érdekében augusztus 23-án egyeztetésre került sor a cég jelenlegi és jövőbeli tulajdonosa között – fogalmaztak. Megtudtuk, a jelenlegi tulajdonos a cég irányításával megbízott vezérigazgatóként Tar Károlyt, eddigi vezérigazgató-helyettest bízta meg, Korda János, korábbi gazdasági igazgató pedig vezérigazgató-helyettesi pozícióban folytatja a munkát. (Utóbbi két évtizeddel ezelőtt az OTP Csongrád megyei igazgatóságát is vezette. A szerk.) További személyi változtatások a társaság vezetésében nem várhatók, a vállalat jövőjével kapcsolatos részletesebb tájékoztatás az ügylet hivatalos zárása, vagyis a romániai versenyhivatal engedélyének megérkezése után várható.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még az idén három városban nyit új áruházat az Auchan

Ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig egy superstore koncepciójú… Tovább olvasom