szavazás

2020.10.18. 15:30

Keresik az év halát – háromból lehet választani!

Az angolna, a fürge cselle és a jászkeszeg verseng a 2021-es év hala címért. Szavazni, a Magyar Haltani Társaság honlapján lehet, újév napján hirdetnek eredményt.

Forrás: MTI / Ujvári Sándor

Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke azt mondta: és Év hala kezdeményezésük legfontosabb célja továbbra is minél szélesebb körben ismertté tenni és népszerűsíteni őshonos halainkat. Évről évre horgászok és szakemberek javaslata alapján választják ki a szavazásra érdemes három halat. A szempontok között elsődleges, hogy a hármasból mindig akadjon őshonos, a horgászok által kedvelt, illetve védett hal.

Az eddigi gyakorlatot követve a most indított közönségszavazás győztesére sem vár egyéb jutalom, mint hogy nagyobb figyelem övezi majd a tudományos kutatásban és az ismeretterjesztésben – fogalmazott Harka Ákos.

Felidézte, hogy a korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal, a magyar bucó, a kecsege, a compó, a harcsa, a balin, a vörösszárnyú keszeg, míg idén a süllő érdemelte ki az év hala címet.

Az angolna az idei legismertebb induló
Fotó: Sallai Zoltán

 

Az alakját és mozgását tekintve is kígyószerű, akár méteres hosszt is elérő angolna különleges halunk, hiszen annak ellenére őshonos, hogy a Sargasso-tengerben ívik, mert eredetileg természetes úton jutott vizeinkbe. Mióta telepítése megszűnt, ritkán kerül elő, és Európa más tájain is megfogyatkozott, pedig gasztronómiai értéke magas.

 

Mint a keszeg, a jászkeszeg is szálkás, de finom
Fotó: Sallai Zoltán

 

Az ezüstös pikkelyű, rendszerint vöröses alsó úszóiról is felismerhető jászkeszeg áramláskedvelő faj, elsősorban folyóink alföldi és dombvidéki szakaszait kedveli. Jelentősebb vízfolyásokban és csatornákban az ország egész területén megtalálható. Főként kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozik, nem ritkák a 30 centimétert meghaladó példányai. Húsa szálkás, de sütve és főzve egyaránt ízletes.

A cselléknél a hímek, piros nászruhát öltenek az ívási időszakban
Fotó: Sallai Zoltán

 

Az apró, legfeljebb 8-10 centiméteres fürge cselle eurázsiai elterjedésű faj, amely főként a hegy- és dombvidéki patakokban él, de ott sem általános. A férgektől a vízbe hulló rovarokon át az algákig és a növényi részekig, magvakig mindent elfogyaszt, ezért még a nagyon kis vízhozamú, igen szerény táplálékkínálatú vízfolyásokban is képes fennmaradni. A környezeti változásokra azonban érzékeny, állományai visszaszorulóban vannak, ezért védett.

Harka Ákos tájékoztatása szerint szavazni a szervezet honlapján lehet, mely a választható fajok képe mellett információval szolgál azok környezeti igényeiről, hazai elterjedéséről és jelentőségéről is. A voksolás december 31-én délben zárul, végeredményét a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az új év első napján hirdeti ki a Haltani Társaság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában