ez is egy esély

2021.02.14. 05:53

Koronavírus-vakcinaként is hatásos lehet a TBC-elleni oltás

A Magyarországon kötelező BCG oltás bizonyos fokú védelmet adhat a SARS-CoV-2 vírus ellen egy magyar kutatócsoport szerint. Az is kiderült, nem csak az új típusú koronavírus ellen védhet az oltás, hanem a sárgaláz, az influenza vagy a humán papilloma vírusok ellen is.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának kutatócsoportja hónapokon át vizsgálta a tuberkulózis ellen 1921-ben kifejlesztett BCG-oltás és a koronavírus darabjait. A négy fős csapat több száz olyan fehérjerészletet talált, mely a BCG-ben és a koronavírusban is jelen van, és egyaránt immunválaszt vált ki. Az index.hu a kutatócsoport egyik tagját, Virok Dezsőt kérdezte a részletekről – írja a cikk nyomán a Bors.

2020 elején merült fel bennem, hogy a Covid-19-et okozó SARS-COV-2-es tíousú koronavírus ellen lehetséges- védekezni már meglévő oltással, hiszen ekkor még nem volt működő vakcina a vírus ellen

– magyarázta a kutató.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

 

– Azért tűnt kézenfekvőnek a BCG-vakcina vizsgálata, mert általánosságban serkenti az immunrendszert. Mivel egy nagy méretű mikroorganizmus alkotja az oltóanyagot, az volt a feltevésem, hogy bizonyos részei hasonlíthatnak az új típusú koronavírus darabjaira.

A kutatócsoport tagjai számítógépes vizsgálatokkal próbálták feltárni a BCG és a koronavírus felépítésében lévő hasonlóságokat.

Ennek érdekében felszeletelték a BCG és a SARS-2 összes proteinjét, és megnézték, találnak-e bennük hasonló darabokat. Végül 112 hasonló fehérjerészletre leltek rá.

– Kiderült, hogy ha az immunrendszerünk felismeri egy kórokozó darabját, akkor nemcsak ez ellen a kórokozó ellen ad immunválaszt, hanem egy másik olyan vírus vagy baktérium ellen is képes ugyanerre, amelyik hasonló darabokból épül fel.

A BCG-oltás így bizonyos fokú védelmet adhat a SARS-COV-2-es vírussal szemben,

de nemcsak ebben az esetben képes aktiválni az immunrendszert, hanem egyéb kórokozókkal szemben is.

A kutató úgy véli, ha megjelenik egy újfajta vírus, amik ellen nem lesznek hatásosak ezek az oltóanyagok, elméletileg a BCG-vakcinát is be lehet majd vetni, attól függően, hogy milyen típusú új kórokozóval állunk majd szemben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában