félelmetes

2021.04.22. 16:09

Rátámadt egy 600 kilós bika a gazdára, másodperceken múlt az élete

A saját bikája támadt rá egy 64 éves férfira Gerendáson, másodperceken múlt az élete. Az állatokat épp elszállították, amikor a tolató teherautó hangjától megriadtak és két bika kitört a karámból.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Éppen két bikát szállítottak el a Békés megyei falu egyik gazdájától, amikor ez egyik hatmázsás állat a felhajtórámpánál megmakacsolta magát – írta a beol.

A jószágok egy akáckerítést áttörve nekiindultak a település határában lévő szántóföldeknek. A helyiek próbálták megakadályozni ezt, ám ekkor az egyik bika az egyiküket felöklelte, majd elmenekült.

Ekkor már híre ment az esetnek, és a faluból még többen próbálták az állatot feltartóztatni, visszaterelni.

A csanádapácai elágazásnál végül sikerült elékerülni, ám ekkor is hasonló eset történt: a bika kinézett magának egy falusit, és őt is felöklelte.

Ezután a településnél lévő Csicsely-tó környékére hajtották az állatot, ahol egy U alakú kerítéssel elzárt részbe sikerült terelni azt.

A bika azonban innen is megpróbált kitörni, amit a gazdája próbált megakadályozni, az állat azonban felöklelte, egy farakásnak dobta, majd a földön fekvő áldozatnak rontott, aki ekkor súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ottlévők egy része hívta a mentőket, míg mások a megvadult állat után eredtek, megakadályozva azt, hogy a település központjába jusson: az óvoda környékén ugyanis abban az időben nagyobb volt a forgalom, félő volt, hogy az állat ott is balesetet okoz. A helyiek kiemelték, az állat gazdája is ezt próbálta megakadályozni, amikor sérülést szenvedett.

A gerendásiak végül hivatásos vadászt hívtak, aki kilőtte a két bikát. Az állatok gazdáját a helyszíni ellátást követően a mentők súlyos medence és mellkas sérülésekkel mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában