a vérengzés után

2021.05.20. 10:23

Megszólalt a kulcsi családirtó édesanyja: nem várom haza a fiamat!

Megszólalt a kulcsi családirtó édesanyja. H. Csanád Jutas 2012 áprilisában három nap alatt négy családtagjával végzett. Először a bátyját szúrta le, aztán nagyapját, nagyanyját és édesapját is halálra késelte. Ezek után a nővérét és udvarlóját, illetve a szülőanyját is megsebezte, de ők végül túlélték a támadást.

A horrorházat az életben maradt családtagok évek óta hiába próbálják eladni. Az ingatlant jelenleg nem használják. Ugyanazon a telken áll egy kisebb épület, abban tölti a mindennapjait Manyi néni, a négyszeres gyilkos édesanyja. Miután a Bors munkatársai becsengettek hozzá, kisvártatva a kapuhoz sietett. Ugyan nem invitálta be őket az otthonába és azt sem szerette volna, hogy az arcát megmutassák, készséggel elbeszélgetett velük. A fején még mindig látszanak a támadás nyomai.

Nem tartja a kapcsolatot a fiával

A rémtettei idején 23 éves férfinál súlyos személyiségzavart és tébolyt állapítottak meg, így nem lehetett elítélni. Börtön helyett az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe utalták, így viszont félévente felülvizsgálják az állapotát, és ha az orvosi bizottság gyógyultnak látja, javaslatot tehet a kiengedésére.

Az asszony úgy véli, fiát sosem engedik ki az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből
Fotó: Bors / Knap Zoltán

 

– Nem hiszem, hogy valaha is lesz olyan orvos, aki felelősséget vállalna Csanádért.

Nem várom haza és nem is tartom vele a kapcsolatot

– szögezte le a gyászoló asszony, aki a kérdésre, vajon az ő számára Csanád meghalt-e, kitérő választ adott.

– Elszakadt a köldökzsinór. Ehhez több év kellett, hiszen sokáig vívódtam miatta – zárta rövidre a témát.

A Jóisten kezében van

A következő kérdés adta magát: tart-e a gyermekétől?

– A túlvilágról jöttem vissza, ezért már nem félek semmitől. Csanádot sajnálom, de nem tudok vele mit kezdeni. Én már csak nyugalmat szeretnék az életben – mondta az édesanya, aki úgy érzi, nem kell megbocsátania gyermekének.

– Ez a Jóisten dolga. Csanádnak vállalnia kell a felelősséget azért, amit tett. Úgy vélem, ő is megszenvedi a magáét odabenn – fogalmazott Manyi néni, és bevallotta: utoljára a tárgyaláson látta a fiát.

A horrorház melletti melléképületben él a gyilkos édesanyja, Manyi néni
Fotó: Bors / Knap Zoltán

Centiken múlott az élete

Csanád sokak szerint egy igazán tündéri, sármos, aranyos gyerek volt. Egy rossz szót nem lehetett rá mondani. Az asszonyban elevenen él az emlék, ahogy a saját fia az életére tört.

„Megvágta a karomat, én pedig megkérdeztem: »Kisfiam, mit csinálsz?«”

– Akkoriban hosszú hajat viseltem, az orvosok szerint pedig éppen az volt a szerencsém. Csanád a fejemet is megsebezte, és ha csak egy centivel arrébb ér a vágás, én is ott vérzek el helyben.

A Manyi nénit ismerők szerint az asszony már csak nyugalmat vár az élettől. Ugyan minden esélye meglett volna a befásulásra, de nem vált szúrós öregasszonnyá. Képes örülni a napsütésnek, a madaraknak, a kutyájának és a macskájának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!