Pereskedés

2022.04.22. 09:01

Koránt sincs vége Janicsák Veca válásának: gyermeke apja kész harcolni lányáért

A jelek szerint még nem sikerült mindenben megállapodniuk.

Janicsák Veca nagyjából két hónappal ezelőtt sokkolta a közvéleményt, miszerint teljes titokban, még 2020-ban elvált a férjétől, Ladányi Jancsó Ábeltől – derül ki a Ripost cikkéből.

 Az énekesnő igazából semmilyen konkrét részletet nem osztott meg az okokról, az exférje viszont bőbeszédűbb volt. Így derült ki az is, hogy egyáltalán nem békében váltak el. Ábel ugyanis kiakadt, amiért Veca kiteregette a családi szennyest.

„Papíron még nem váltunk el, és szeretném, ha Veca tudomásul venné, hogy a kislányunknak apukája is van, akinek ugyanolyan jogai vannak, mint neki. A jövőben sem kell egyedül nevelnie a gyermekünket, mert a válás után is Emma életének ugyanolyan szerves része szeretnék lenni” – üzente akkor Ladányi Jancsó Ábel, aki most ismét jelezte, hogy továbbra is harcolni fog kislánya láthatásáért.

„Közeleg a második tárgyalás. Egy a fontos, a kislányom” – írta Instagram-bejegyzésében az apuka.

Borítókép: Instagram

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!