Emlékezés

2022.04.21. 08:30

Szívszorító: ezért látogatott ki Balázs Fecó sírjához Dévényi Tibor

„Minden néhai rockzenészért ég a mécses” – vallotta a Három kívánság atyja.

Dévényi Tibor a minap a 2020 novemberében elhunyt legenda, Balázs Fecó sírjánál járt az Óbudai temetőben, és egy mécsest is elhelyezett a zarándokhellyé vált síremléken, amely körülbelül fél éve nyerte el végleges formáját – írja a Ripost.

A Három kívánság atyja elárulta, hogy nemcsak Balázs Fecóra emlékezett a mécses meggyújtásakor, hanem minden olyan feledhetetlen zenészre, aki már nincs köztünk.

„Eredetileg a szüleim sírját látogattam meg az Óbudai temetőben, de Balázs Fecó mindössze néhány méterre nyugszik tőlük, így természetes, hogy az ő végső nyughelyénél is elidőztem egy picit. Mécsest is gyújtottam, aminek a lángja ilyenkor nemcsak Fecóért ég, hanem minden barátomért, akivel már soha többé nem találkozhatok, például Kóbor Jánosért. Balázs Fecó nekem a kortársam és barátom is volt, ráadásul nagyon szoros volt köztünk a kötelék, rengeteg fellépésén konferáltam” – emlékezett vissza a lemezlovas, akinek a sírkertben akarva-akaratlan is eszébe jutott az elmúlás.

„Hetvenöt éves vagyok, már én sem ugrálhatok. Még a csajok után sem! Ha akarom, ha nem, eszembe jut, hogy nem tudhatom, az én nevem mikor kerül fel egy sírkőre” – vallotta be Dévényi, akinek májusban rengeteg fellépése lesz, indul a fesztiválszezon, ő pedig egy picit izgul, hogy bírni fogja-e szusszal.

„A koronavírus-járvány előtt egyszerűbb volt, mert nagyon jó kondiban voltam, a szünet egyáltalán nem tett jót” 

– ismerte el a Retro Rádió műsorvezetője, akinek természetesen hatalmas megtiszteltetés, hogy ennyi felkérést kap, és bár egy nap alatt is nagyot változhat a világ, bízik benne, hogy semmi nem jön közbe, és nem maradnak el a fellépései.

Borítókép: Bors

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!