2024.07.14. 16:28
Legyőzte a rák, meghalt Shannen Doherty
Shannen Doherty 2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy mellrákkal küzd. 2023-ban agydaganatot távolítottak el a testéből, majd kiderült, hogy a rák átterjedt a csontjaira is.

Fotó: Michael Tran / AFP
Ötvenhárom éves korában elhunyt Shannen Doherty amerikai színésznő, aki főként azzal vált ismertté, hogy az 1990-es években készült Beverly Hills, 90210 című filmsorozatban alakította Brenda Walsh középiskolás lányt - jelentette vasárnap az amerikai People magazin.
Doherty játszotta az 1998-ban indult Bűbályos boszorkák című sorozatban a három mágikus képességekkel rendelkező nővér egyikének szerepét is.
"Nehéz szívvel erősítem meg, hogy elhunyt Shannen Doherty színésznő. Július 13-án, szombaton elvesztette harcát a rákkal szemben a betegség elleni sokéves küzdelem után" - idézte a magazin Doherty publicistáját, Leslie Sloane-t.
A színésznő 2015-ben hozta nyilvánosságra, hogy mellrákkal küzd. 2023-ban agydaganatot távolítottak el a testéből, majd kiderült, hogy a rák átterjedt a csontjaira is.
Bulvár-celeb
- Indul a nyaralás, de az autó is készen áll rá?
- Javában tart a kovászosuborka-szezon, mutatjuk, hogyan lehet isteni a savanyúság
- Étrenddel is védekezhetünk a szúnyogcsípés ellen? Mutatjuk!
- Súlyos betegség után elhunyt a Kés/alatt és a Bűbájos boszorkák sztárja
- Méhrajt lát? Hívja a szakembert!