Hallgassa élőben!
Fotó: Mátyás Szilárd / Mátyás Viktor / Bors

Ez a tízéves fiúcska az ország legfiatalabb tűzoltója

Csak úgy csillog a szeme az álta­lános iskolás kisfiúnak, amikor a hivatásáról beszél. Mátyás Viktor suli után nem focizni vagy bandázni megy, hanem szolgálatot teljesít a Fehérvári Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél.

A most tízéves Viktor öt évvel ezelőtt kérte meg édesapját, hogy vigye be a laktanyába. A fiú akkor eldöntötte: ő is segíteni fog az embereknek. Alig várja, hogy hivatásos tűzoltó legyen, de addig is, ha kell, segít a mentőköteleknél, a szereléseknél, és részt vesz a gyakorlatokon is. Édesapja, Mátyás Szilárd a Fehérvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. Főállásban tűzvédelemmel foglalkozik, szabad­idejében pedig tűzoltással, mentéssel, ha arra van szükség. Szeretett volna hivatásos lenni, de ez nem sikerült. Álmát nem adta fel, öt évvel ezelőtt önkéntes lett. Fiait megfertőzte hivatásával – írja a Bors.

Először az akkor 19 éves Dani fiam jött velem a laktanyába, aztán az ötéves Viktor is

– kezdte a lapnak a büszke édesapa.

Ez tényleg olyan szakma, amit csak szívvel-lélekkel lehet csinálni, és ami öröklődik apáról fiúra. A tűzoltólaktanyáknak van egy semmivel össze nem hasonlítható atmoszférája, ezt ők mindketten rögtön megérezték.

Viktor eleinte félt a tűztől, de ma már szerintem semmi nem tudná eltéríteni attól, hogy 18 évesen is belépjen a hivatásos tűzoltók kötelékébe. Segíteni szeretne az embereken, és ezért már most mindent megtesz. Büszkén viseli az egyenruháját

– nevetett az édesapa.

Viktor az egyetlen gyerek a laktanyában, de senkit nem zavar, sőt! Felnőtt kollégái remélik, hogy a kisfiú elhivatottságát látva többen jelentkeznek majd tűzoltónak.

Éles riasztáshoz nem jöhet velünk, de nagy hasznát vesszük a gyakorlatokban, a laktanya takarításában, a mentőköteleknél, a tűzoltó-felszerelések átnézésében, rendben tartásánál, emellett megtanulja, milyen feladatai vannak egy tűzoltónak. Az iskolában, ahová jár, csodabogárnak tartják, amiért velünk tölti a szabadidejét, de őt ez nem zavarja – tette hozzá az édesapja.

Borítókép: Mátyás Viktor és Mátyás Szilárd

Hozzászólások

hirdetés
A Dal 2021 – Erős egyéniségek alkotják a zsűrit
Holtan találtak egy embert egy Fóton kigyulladt házban
Mire a tűzoltók kiérkeztek, az épület teljes terjedelmében égett.
A munkahelyi személyes kapcsolatok fontosak a magyar munkavállalóknak
A munka iránti elkötelezettséget leginkább a kollégákkal és a felettessel való kapcsolat, valamint a sikerek nyilvános elismerése erősítheti.
Bezárták az ausztriai edzőtábort, hazatért a magyar cselgáncsválogatott
13 ország több mint kétszáz dzsúdósának a koronavírus új mutációjának megjelenése miatt kellett hazautaznia.
Az orosz kormányfő februárra ígérte a második orosz vakcina tömeggyártását
Az első orosz vakcinát, a Szputnyik V-t eddig 14 országban jegyezték be.
Októberben rendeznék a Boston Marathont
A tervek szerint október 11-én kerülhet sor idén a világ legrégebbi maratoni viadalára.
Az amerikai szenátus jóváhagyta Antony Blinken külügyminiszteri kinevezését
A száztagú szenátusban 78-an támogatták, míg 22-en ellenezték Joe Biden új amerikai elnök jelöltjét.