agrárium

2019.11.25. 14:02

Nagy István: a kihívások leküzdéséhez széleskörű összefogásra van szükség

A miniszter szerint a tudományra, a kutatásokra és az innovációra kell építeni a mezőgazdaság jövőjét.

A 20. század kutatási eredményeivel a 21. század kihívásaira nem lehet megoldást találni – mondta az agrárminiszter hétfőn, Martonvásáron a hetven éves MTA Mezőgazdasági Intézet jubileumi tudományos ülésén.

Nagy István hangsúlyozta, hogy minden korszaknak megvolt a maga kihívása és azokra mindig a tudomány szolgáltatott megoldást kutatási eredményekkel, és azok gyakorlati alkalmazásával.

„Soha akkora szükség a tudományos eredményekre, a kutatásban rejlő lehetőségekre nem volt, mint most, amikor olyan globális kihívásokkal kell szembenézni, mint az éghajlatváltozás”

- mondta, hozzátéve, hogy

önmagában senki sem talál válaszokat, ezért széleskörű összefogásra van szükség.

A tárcavezető kiemelte, hogy a kormány a kihívások leküzdésében maximálisan számít a Mezőgazdasági Intézetre, amely immár hét évtizede segíti a gazdákat és szolgálja a magyar agráriumot.

Nagy István szerint a tudományra, a kutatásokra és az innovációra kell építeni Magyarország jövőjét, különösen a mezőgazdaságét, amely sokkal komolyabb kihívások előtt áll, mint a huszadik században, vagy a huszonegyedik század eddigi szakaszában.

Úgy vélte, a klímaváltozás mellett az elöregedő gazdálkodói társadalom, a globálissá váló verseny és az alacsony együttműködési hajlandóság is megoldásokat követel.

A miniszter arról beszélt, hogy

a szélsőséges időjárási helyzeteket kezelni képes növények nemesítése előtérbe fog kerülni, ugyanakkor fontossá válik a tápanyag utánpótlás csakúgy, mint a környezetterhelés csökkentése.

A gazdáknak „el kell szakadni apáik örökségétől” és ki kell védeniük a szélsőséges körülményekből fakadó nehézségeket:

át kell térni az öntözéses gazdálkodásra és a forgatás nélküli talajművelési módra.

Nagy István elmondta, hogy a kormány 12,3 milliárd forint forrást biztosít a mezőgazdasági génmegőrző programra, ebből idén már 1,7 milliárd forint rendelkezésre állt. Két kiemelt génmegőrzési intézet összevonásával létrehozták a Nemzeti Biodiverzitási és Génmegőrzési Központot, valamint felállt a Nemzeti Öntözési Központ, amely az öntözés elterjesztését tűzte ki célul.

A hetven éves intézetet 1949-ben hozták létre Martonvásáron a Brunszvik-, majd Dreher-birtokon, amely 1953-tól volt az MTA kutatóhálózatának tagja egészen az idei évig, ma már az Eötvös Lóránd kutatási hálózat tagjaként működik. Fő feladatuk a kalászos gabonák és a kukorica komplex kutatása a magyar gazdák mindenkori igényeinek és az aktuális nemzetközi trendeknek megfelelően.

Veisz Ottó, az intézet főigazgató elmondta, hogy az intézet hírnevét a hibrid kukorica hozta meg: az Mv5-ös volt Európában az első, a világon a második hibrid fajta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában