új beruházás

2020.03.01. 22:25

Megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál

A 2017-es kormányzati döntés után, amely a Tisza-tavat Hajdúszoboszlóval, Hortobággyal és Debrecennel kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította, több mint tízmilliárd forint összegű beruházási program indult el.

Poroszló, 2016. augusztus 19. Turisták motorcsónakáznak a Tisza-tavon. A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava és legnagyobb mesterségesen bővített tava a Tiszán, az Alföld északi részén, mely 127 km2-en terül el. Gazdag állat- és növényvilág jellemzi, átlagos vízmélysége 1,3 méter. MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Faludi Imre

A Tisza-tavi polgármesterek és intézményvezetők részvételével megnyitották a turisztikai szezont a Tisza-tónál – tájékoztatta a tiszafüredi önkormányzat szombaton az MTI-t.

Közleményük szerint a tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban megtartott sajtótájékoztatón F. Kovács Sándor fideszes országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2017-es kormányzati döntés után, amely a Tisza-tavat Hajdúszoboszlóval, Hortobággyal és Debrecennel kiemelt turisztikai térséggé nyilvánította, több mint tízmilliárd forint összegű beruházási program indult el.

A Tisza-tó kirándulóhelyből üdülési célterületté vált, a vendégéjszakák dinamikusan növekedő száma már meghaladja a 472 ezret – hangsúlyozta a térség parlamenti képviselője.

Hubai Imre (Fidesz-KDNP) a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a Tisza-tó nemcsak földrajzi összeköttetést, hanem kulturális, turisztikai és gazdasági együttműködést valósít meg négy megye – Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – határán.

Bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében egy újabb, turisztikai vonzerőt növelő beruházás indulhat el: Tiszafüreden 2022 tavaszára felépül a Tisza-tavi Természetbúvár Játszóház és Túraközpont.

Kárándi Zoltán, a MAHART Zrt. projektvezető-helyettese elmondta, hogy május elsejétől már teljes kapacitással megkezdi működését a húsz hajóból álló nyaralóhajó-flotta. A szakember szerint a kormány 2017-es döntésének köszönhetően egy olyan új, minőségi szolgáltatás valósul meg a térségben, amely külföldön és belföldön egyaránt még vonzóbbá teszi a Tisza-tavat.

Ujvári Imre (Fidesz-KDNP), Tiszafüred polgármestere kiemelte, hogy a térség valamennyi településéhez hasonlóan a Tisza-tó fővárosa, Tiszafüred is készen áll a turisztikai szezonra.

Elmondta, hogy Tiszafüred és Poroszló között májusban befejeződik annak a fejlesztésnek a műszaki átadása, amely lehetővé teszi, hogy még ebben az évben a Tisza-tavat teljes mértékben biztonságosan, a forgalomtól elzárt területen kerékpározhatják körbe a turisták. A városban pedig megszépül a városközpont és új szabadstrand épül.

A sajtótájékoztató után több száz gyermek részvételével szezonnyitó kerékpáros napot tartottak a Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban – áll a közleményben.

Borítókép: Turisták motorcsónakáznak a Tisza-tavon. A Tisza-tó Magyarország második legnagyobb tava és legnagyobb mesterségesen bővített tava a Tiszán, az Alföld északi részén, mely 127 km2-en terül el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában