versenyképesség

2021.01.14. 12:00

2,1 milliárd forint értékben valósulnak meg fejlesztések három vidéki vállalatnál (videó)

A fejlesztéseknek köszönhetően a három cég 820 munkahelyet véd meg – hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Három vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokat, amelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program csütörtöki szerződésátadó rendezvényén, Budapesten.

Szijjártó Péter hozzátette, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően a három cég 820 munkahelyet véd meg.

A miniszter ismertette: a Nagyhegyesi Takarmány Kft. beruházásaként Nagyhegyesen mintegy 900 millió forintból 1800 négyzetméteres új csarnok épül, új eszközöket, gépeket szereznek be, így az állateledel-gyártási kapacitásukat is tovább növelik. A szaloncukorgyártásban piacvezető szerepet betöltő Dolcetta Kft. békéscsabai gyárában 1100 négyzetméteres új gyártó- és raktárcsarnok jön létre 725 millió forintos beruházással. A MAM-Hungária Kft. Vas megyei gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik a 476 millió forintos beruházással.

Nyemcsok Zoltán Gábor, a Dolcetta Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a harmincéves múltra visszatekintő békéscsabai cég közel százféle édesipari terméket gyárt, mintegy száz dolgozójuk van. A beruházással megduplázzák a termelési és logisztikai kapacitásukat, emellett terveik között szerepel a dolgozói létszám bővítése is.

Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette: a Dolcetta Kft. a szaloncukor-gyártásnak köszönhetően a Kárpát-medencében is már piacvezetőnek számít.

Kiss Katalin, a cumikat, cumisüvegeket és egyéb babaápolási termékeket gyártó MAM-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója azt taglalta, hogy a koronavírus-járvány milyen kihívások elé állította a vállalatot, egyben köszönetet mondott a kormány által nyújtott támogatásért. Magyarországon a vállalat 1991 óta működik, jelenleg mintegy 470 munkavállalójuk van, a világ 56 országában találhatóak meg a termékeik. 2019-ben 46,9 millió eurós árbevételt könyveltek el, ebből 1,8 millió eurót magyar értékesítésből, a többit az exportból realizálták – tette hozzá.

Hende Csaba (Fidesz) országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a MAM-Hungária Kft. a dolgozók körében kedvelt munkahelynek számít, a cég folyamatosan törekszik a létszámbővítésre.

Kiss Attila, a Nagyhegyesi Takarmány Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a vállalat 1993-ban alakult, tevékenységét takarmánygyártással, gabonaszállítással kezdte, ezt bővítették később hobbiállat-eledel gyártással. Tavaly a vállalat árbevétele elérte a 14 milliárd forintot, idén 17-18 milliárd forintra számítanak. Az árbevétel 75 százaléka exportból származik, fő piacuk Románia. Mintegy 250 embert foglalkoztatnak, újabb munkahelyek létesítését tervezik a jövőben.

Kovács Gergely, Hajdúszoboszló alpolgármestere szerint Nagyhegyes elhelyezkedését tekintve viszonylag kiváltságos helyzetben van, a Hajdúszoboszló-Hortobágy-Debrecen urbanizációs háromszögének közepén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában