tartós megoldás

2021.06.02. 09:13

Jövő nyártól egy betűvel hosszabbodnak a rendszámok

A három betűből és három számból álló jelenlegi rendszámtáblákból néhány éven belül már nem lehetne többet kiadni. A szükséges informatikai és egyéb fejlesztések elvégzése után ezért 2022. július 1-jétől négy betűből és három számból álló rendszámtáblákat vezetnek be – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára.

Budapest, 2015. október 13. A zöld rendszámot elsõként megkapó (de nem az egyes sorszámú) BMW i3 elektromos meghajtású személygépkocsi a Wallis Duna Kft. telephelyén Budapesten 2015. október 13-án. A rendszámmal az elektromos autóknak járó kedvezményeket is igénybe lehet majd venni. MTI Fotó: Marjai János

Forrás: MTI

Fotó: Marjai János

Schanda Tamás hozzátette, az átállás felmenő rendszerben történik meg, az új formátumú táblákat az újonnan forgalomba helyezett járművek kapják meg jövő nyártól.

A jelenlegi karakterkészlet használatával már csak néhány évig biztosítható a rendszámok kiadása. A mostanit felváltó formátum tartósan megoldja a gépkocsik hatósági jelzéssel való ellátását

– fejtette ki.

Az államtitkár kiemelte: „A felmenő rendszerű bevezetés semmiféle adminisztrációs többletterhet nem jelent a tulajdonosok, üzemeltetők számára, kiadásaikat nem növeli. A forgalomban lévő hatósági jelzések a továbbiakban is használhatók, azokat nem kell új táblákra cserélni.

A hosszabb rendszámok a járműpark természetes ütemű megújulásával, fokozatosan váltják majd fel a régieket.”

A jövő júliustól kiadható rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. Ékezetes magánhangzók vagy a dz kivételével kétjegyű mássalhangzók nem szerepelhetnek rajtuk. A táblákon Magyarország címere mellett az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag látható fehér H jelzéssel.

Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák is, az eddigi „E”, „M”, „P”, „SP” és „Z” betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen „I” betűjelűeket adnak majd ki.

A taxik a jövőben TX, a Magyar Honvédség járművei HA, a rendőrség járművei RA, az Országos Mentőszolgálat járművei MA, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járművei NA, a büntetés-végrehajtási szervezet járművei pedig BA betűjelű rendszámtáblákkal közlekedhetnek. A muzeális jellegű járművekre kiadható OT rendszámok készlete szintén kimerülőben van, azok a továbbiakban a két betűjel mellett az eddigi három helyett négy számjegyet tartalmaznak majd.

A környezetkímélő járművek világoszöld alapszínű táblái és a gépkocsi kerékpárszállító eszközére szerelhető szürke alapszínű jelzések a hosszabb formátumban is kiadhatók lesznek. A módosított előírások változatlanul lehetővé teszik az egyénileg kiválasztott vagy egyedileg előállított rendszámok engedélyezését.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában