eureka

2021.09.30. 14:30

ITM: újabb pályázati lehetőség élénkíti a magyar-német kutatási kapcsolatokat

Összesen mintegy 2,5 milliárd forintot nyerhetnek el határon átnyúló projektjeik megvalósítására.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a német társtárca közös erőfeszítéseinek eredményeként létrejött pályázat célja a két ország kis- és középvállalkozásainak erősítése, a kutatás-fejlesztési együttműködések elősegítése. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívásban a hazai cégek és kutatóintézetek összesen mintegy 2,5 milliárd forintot nyerhetnek el határon átnyúló projektjeik megvalósítására – közölte csütörtökön a minisztérium.

Az ITM közleménye szerint az EUREKA program keretében elindított magyar-német alprogram a két ország cégeinek és kutatóintézményeinek piacorientált együttműködéseit támogatja. Az elsődleges cél, hogy a közös munka eredményeként innovatív termékek, szolgáltatások és technológiák jöjjenek létre. A gazdasági társaságokkal szemben alapkövetelmény az egyetemek és kutatóintézetek bevonása is. A támogatott projektekhez a magyar és a német állam egyaránt 7-7 millió euróval – mindkét oldalról közel 2,5 milliárd forinttal – járul hozzá, nemzeti felhívásaikat egyszerre tették közzé.

Az 1985-ben elindított EUREKA főként a kis- és középvállalkozások versenyképességét erősíti. A nemzetközi ipari és technológiai együttműködéseket ösztönözve a program mára a legjelentősebb európai kutatás-fejlesztési hálózattá vált. Hazánk 1992-es csatlakozása óta közel 78 millió euró támogatással 125 magyar részvételű EUREKA-projekt valósult meg, további mintegy harminc pedig jelenleg is zajlik.

Hozzávetőleg harmadukban vettek részt német partnerek, a 41 sikeresen lezárult projekt mellett kilencen még dolgoznak az anyag- és gyártástechnológia, az infokommunikáció, a biotechnológia, az energetika és a környezetvédelem területein.

A közlemény idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki kiemelte: „a legújabb közös felhívás minden korábbinál nagyobb keretösszeggel szorgalmazza a magyar és német tudás és képességek összekapcsolását a valódi innovációk létrehozása érdekében. A pályázat kulcsfontosságú, jövőbe mutató területeken ösztönzi az együttműködéseket a mesterséges intelligenciától a kvantum- és a biotechnológián át az autonóm gyártási rendszerekig”.

Hozzátette: „a közös program újabb látványos példája a kiváló magyar-német kormányzati, gazdasági, ipari és kutatóintézeti kapcsolatok folyamatos bővülésének. Jövő tavaszra a magyar állam és a német Rheinmetall közös beruházásában megépül a Lynx-harcjárműgyár Zalaegerszegen. Az üzem szomszédságában működő ZalaZone járműipari tesztpályán már elkészült az off-road tesztkörnyezet első üteme. A párhuzamosan zajló beruházások világszínvonalú feltételrendszert teremtenek a védelmi ipari és biztonsági kutatásokhoz.

Az ITM és a német kutatóhálózatot irányító Fraunhofer Társaság egybehangzó álláspontja szerint a kvantumszámítógépek, a mesterséges intelligencia és az élelmiszerbiztonság területén is tovább bővíthetők a kétoldalú kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködések” – emlékeztetett Palkovics László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában