megbecsülés

2021.10.15. 11:56

Már harmincezer álláskeresőnek segített a kormány programja

Vállalkozások munkaerő támogatása: szeptember közepétől új elemként igényelhető a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás is.

Már több mint harmincezren igényelték a Vállalkozások munkaerő támogatása program keretében elérhető segítséget – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese egy péntek délelőtti sajtótájékoztatón. „A kérelmek kétharmada a tavaly októberben elindított program júniusi kibővítése óta érkezett be. Mostanra összesen akár 30 ezer regisztrált álláskereső munkába állását segítheti a kormányzati támogatás” – mondta el Schanda Tamás. Hozzátette: az igényelt 16 milliárdból több mint 13 milliárd forintot már meg is ítéltek az új munkavállalók felvételéhez – írja a Magyar Nemzet.

A Vállalkozások munkaerő támogatása 2020 őszétől eredetileg a 25 év alattiak és az alacsony iskolai végzettségűek alkalmazására ösztönözte a foglalkoztatókat. Idén nyár eleje óta már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső elhelyezkedéséhez igényelhető az állami hozzájárulás. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A munkaadók fél éven át így összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak egy új kolléga felvétele után.

Szeptember közepétől új elemként igényelhető a 90 napos munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatás is. A vállalkozásoknak ennek fejében vállalniuk kell, hogy teljes- vagy legalább napi 4 órás részmunkaidőben foglalkoztatják, az első három hónapban minimum 120 órányi szakmai képzésben részesítik az alacsony végzettségűeket.

A munkáltató ezt követően igényelheti a 6 hónapon át járó Vállalkozások munkaerő támogatását az álláskereső után. A munkabér a képzési időszakhoz képest nem csökkenhet. A támogatási kérelmeket az alkalmazni kívánt személy lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes, állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz lehet benyújtani. További részletes információk a munka.hu oldalon olvashatók.

„A magyar emberek nem segélyből, hanem munkából szeretnének megélni. A hazai foglalkoztatás a tavaly nyári mélyponthoz képest nemcsak visszarendeződött, hanem minden korábbinál magasabb szintre bővült.

A kormány a minimálbér és a garantált bérminimum januártól tervezett, jelentős mértékű megemelésével is jelzi, hogy megbecsüli a dolgozókat.

A program bővítése ellenére a Vállalkozások munkaerő támogatásában részesülők közel fele 25 év alatti. A fiatalok helyzetét, lehetőségeit jövőre tovább javítjuk azzal, hogy nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük”

– fogalmazott Schanda Tamás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában