borászat

2021.10.26. 13:00

Többet adnak idén az aszúszemekért Tokaj-Hegyalján

Kedvező időjárási körülmények között zajlik a szüret a Tokaji borvidéken, ahol az eddigi tapasztalatok alapján jó évjáratra számítanak.

20211002 Tokaj fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Vakok és gyengén látók részvételével jótékonysági „vakszüretet” a Tokaj-Hegyaljai Disznókő birtokon az Első Miskolci Lions Klub.

Forrás: Észak Magyarország

Fotó: Kozma István

Szedik az aszúszemeket is, amelyekért idén a tavalyinál magasabb árat fizetnek a felvásárlók – írja a Világgazdasághoz (VG) tartozó AGROKÉP, a magyar mezőgazdaság portálja.

– Alapvetően furcsa ez az év, hiszen egy hideg, hűvös tavasz után két forró hónap következett, amivel a szőlő a kezdeti, fakadáskori lemaradást behozta, így az érés tulajdonképpen szinte klasszikus menetben zajlott – jellemezte a VG kérdésére az idei évet Molnár Péter a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke.

A pincészetek a száraz borok alapjául szolgáló szőlők szedését már befejezték, és

néhol már elkezdték a késői szüretelésű borok alapanyagának szedését is.

Ugyan van még idő november közepéig, vagy akár végéig, hiszen egyes pincészetek esetében addig is eltarthat a szüret, de az eddig a pincékbe került alapanyag alapján egy jó évjárat lehetősége maximálisan benne van az ideiben.

– Lendületes borok készülhetnek, jó egyensúlyokkal, a száraz borok is szép savakkal jöhetnek ki az idei évjáratban, és ugyanez várható az édes fajtáknál is. Ami fontos, mert egy tokaji édes bor is akkor jó igazán, ha jó az egyensúlya, amihez a megfelelő savak elengedhetetlenek – mondta Molnár Péter. A borvidéken szerencsére

már hetekkel ezelőtt megkezdődött az aszúsodás és több dűlőben folyik az aszúszedés.

A hegyközségi tanácshoz érkező információk alapján a szőlő felvásárlási ára a borvidéken a tavalyi évhez képest emelkedett, fajtától függően különböző mértékben. A furmintnál például tavaly jellemzően kilónként 90–95 forint környékén alakultak az árak, idén ez 100–110 forint, vagy akár annál is magasabb is. Emelkedett az aszúszem ára is, egy kilóért a tavalyi 2500 forint után most már 3000 forintot adnak egyes felvásárlók.

A VG kérdésére a Hegyközségi Tanács elnöke elmondta, hogy a Covid-válság súlyosan érintette a borvidéket, hiszen nagyon sok termelőjük elsősorban a HoReCa-szektorban érdekelt. Azoknál a pincészeteknél kisebb visszaeséseket tapasztaltak, amelyek elsősorban a kiskereskedelmi láncokban vagy külföldön találják meg fő piacaikat. Molnár Péter szerint abban is nagy különbség van a pincészetek között, hogy melyiknek milyen stabil a piaci háttere akár belföldön, illetve az exportpiacokon.

– Azt látjuk, hogy sok exportpiacon, ahol az átoltottság jó, ott tulajdonképpen visszaállt a régi működés.

Itthon a vidéki turizmus sokkal inkább újjáépült, de ez Budapesten nem mondható el – mondta.

Ezért most sok múlik azon, hogy melyik termelőnek milyen a tőkeháttere, hogyan tudja ezeket a veszteségeket finanszírozni.

Általában igaz, hogy egy kisebb, törékenyebb, családi cég nehezebben tudja megoldani, mint egy nagyobb, de a borászatban nem feltétlenül méret kérdése a túlélési képesség, hanem alapvetően a piaci háttéren múlik. A borászatoknak mindenesetre segítség az Agrárminisztérium által idén is meghirdetett, 1,5 milliárd forintos keretösszegű vissza nem térítendő HoReCa-támogatás is.

Bár idén növekedett, hosszú évek óta probléma a szőlő alacsony felvásárlási ára. A probléma a Tokaji borok következetes piacépítésével oldható meg. Ennek érdekében

a Hegyközségi Tanács elindította a Tokaji eredetvédett borok első közösségi promócióját itthon és öt export célpiacon.

Az akciók keretén belül elkészül az új borvidéki honlap és egy imázsfilm, közösségi média kampányok indulnak és a kulcspiacokról szakírókat, véleményformálókat fognak beutaztatni.

Látni kell, hogy előbb-utóbb a legtöbb családban meg kell történnie a generációváltásnak és kérdés, hogy a gyerek tovább fogja-e vinni a szőlőtermesztést és mennyire tudja azt gazdaságosan működtetni.

Molnár Péter szerint a kulcskérdés az, hogy a meglévő ültetvényeket a gazdák áttelepítik-e egy korszerűbb ültetvénybe, vagy pedig megpróbálják a régebbi típusú ültetvényeket gazdaságosan működtetni. Előbbi mellett szól, hogy egy új, korszerűbb ültetvényt gazdaságosabban lehet művelni, ráadásul most a szerkezetátalakításra a világörökségi területeken, így Tokaj-Hegyalján is 75 százalékos támogatás kapható.

Borítókép: Szüret Tokaj-Hegyalján a Disznókő birtokon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában