Tradíció és az innováció

2022.03.16. 16:45

Szijjártó: erős, hazai tulajdonú vállalatok szükségesek a biztonságos élelmiszerellátás garantálásához (videó)

Erős, hazai tulajdonú vállalatok szükségesek a biztonságos élelmiszerellátás garantálásához, amelynek kérdése a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború nyomán nemzetbiztonsági tényezővé vált – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tiszafüreden.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ABO HOLDING Zrt. malomipari cég új üzemének átadásán hangsúlyozta, hogy a közelmúltban jelentkező nehézségek még inkább kiemelték az ellátásbiztonság fontosságát. Ugyanakkor aláhúzta, hogy bár a pandémia alatt a világ több pontján kialakultak ellátási problémák, Magyarországon nem történt ilyen.

Az újabb baj a nyakunkon tovább élezi az európai élelmiszerellátás-biztonság kérdését

– mutatott rá, hozzátéve, hogy Oroszország és Ukrajna a világ teljes gabonaexportjának 16 százalékát adja, míg utóbbi ország az Európai Unió negyedik legjelentősebb beszállítója.

Leszögezte, hogy a jól működő élelmiszeripar, a minél nagyobb fokú önellátásra törekvés minden egyes ország számára létfontosságú kérdéssé vált. Illetve reális célnak nevezte, hogy belátható időn belül 80 százalékra növeljék a hazai tulajdon arányát a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazatban.

A magyar tulajdonban lévő ABO HOLDING Zrt. gabona- és kukoricafeldolgozó telephelyén végrehajtott fejlesztés értéke 400 millió forint volt, amelyhez az állam 200 millió forint támogatást nyújtott, így biztosítva hatvan munkahely megőrzését.

 

 

Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a kormány jól döntött, amikor a válságra tekintettel előzetes bejelentési kötelezettséget vezetett be a gabonakivitelre.

A magyar emberek ellátásának biztonsága, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar működőképessége minden más szempontot felülír ebben a tekintetben

– mondta.

Arról is beszámolt, hogy míg 2004 és 2010 között 16 százalékkal csökkent a magyar élelmiszeripar teljesítménye, 2010 és 2020 között 29 százalékkal nőtt. A szektor teljesítménye a krízis alatt, 2020-ban 7 százalékkal, 2021-ben 17 százalékkal, az idei év első hónapjában 34 százalékkal bővült. Mint közölte, az agrárexport volumene tíz év alatt 82 százalékkal emelkedett.

A miniszter végül elmondta, hogy különböző forrásokból mintegy 9000 milliárd forint fog jutni a magyar agráriumnak a következő években, ami triplája a korábban rendelkezésre álló összegnek.

Valamint hangsúlyozta, hogy a járvány alatt meghirdetett beruházásösztönzési rendszer keretében a legtöbb fejlesztést, 164-et az élelmiszeripari ágazatban hajtották végre.

Borítóképünkön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában