Elemzés

2022.03.16. 16:09

Továbbra is munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége

Továbbra is munkaerőhiányra számít a vállalkozások többsége, nagy részük szerint még súlyosabb is lesz a helyzet – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) az MTI-vel szerdán.

Felmérésük alapján a cégeknek mindössze 7 százaléka vár javulást, 52 százalék szerint nem lesz enyhülés, 41 százalék pedig a mostaninál is nagyobb munkaerőhiánytól tart. A helyzetre jellemző, hogy a megkérdezettek kétharmadánál volt az év elején betöltetlen álláshely, 23 százalékuknál tíznél több is. Munkaerőhiányra visszavezethető nehézségekkel már tavaly 69 százalék szembesült – tették hozzá.

A visszajelzésekből kiderül, hogy a 20 és 49 fő közötti vállalkozások helyzete a legkedvezőbb, vagyis a legkisebbeké a felmérés résztvevői közül, de őket is 50 százaléknál nagyobb arányban sújtja a munkaerőhiány. Az ágazatok közül a kereskedelem mutat hasonló arányt. A feldolgozóiparban, építőiparban, szolgáltatásokban 70 százalék körüli vagy annál nagyobb a nehézséggel szembesülők aránya, csakúgy, mint az 50 fősnél nagyobb cégek körében.

Az érintettekkel együtt megvizsgálták azt is, hogy a kihívásra milyen válaszokat találtak a magyar vállalkozók. A legnagyobb, 51 százalékos arányt az atipikus foglalkoztatási formák érték el, tehát a távmunka és a részmunkaidő a legnépszerűbb megoldás. 43 százalék a diákmunkában látja a megoldást, míg 34 százalék új munkaerő-toborzási megoldásokat keresett, és csaknem ugyanennyi, 33 százalék magasabb fizetéssel akar előnybe kerülni. Külföldi állampolgárok foglalkoztatásával 25 százalék, míg munkaerőt kiváltó beruházásokkal 21 százalék próbálkozik, de a visszajelzések alapján idén ez lehet a legnépszerűbb megoldás, 27 százalék számolt be ilyen tervekről.

A GVI az adatokhoz hozzáfűzte, hogy a munkaerőhiány már most nagyobb kihívást jelent a magyar vállalkozóknak, mint a járvány előtt. A probléma annyira általános, hogy az exporttevékenység és a tulajdonosi szerkezet alapján sincs jelentős különbség a cégek között – írták.

A felmérésben 350, legalább 20 főt foglalkoztató vállalkozás vett részt. A januári adatfelvétel a bruttó hozzáadott értékhez való hozzájárulás, az ágazatok és a foglalkoztatotti létszám szerint országosan reprezentatív. A felmérés eredménye és az abból készült összefoglaló a GVI honlapján olvasható.

 

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában