Döntés született

2022.04.08. 07:53

Be kell fizetnie a központi költségvetésbe a Nitrogénműveknek a 11 milliárdos kartellbírságot

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte a Nitrogénművek csoportra kiszabott 11 milliárdos bírság végrehajtását, miután a Kúria jogerősen elutasította a cégcsoport halasztási kérelmét - közölte a GVH.

A nemzeti versenyhatóság tavaly októberben szabott ki rekordösszegű, 11,05 milliárd forintos bírságot a Nitrogénművek csoportra, amiért más piaci szereplőkkel együtt éveken keresztül jogsértően törekedett a verseny korlátozására a hazai műtrágyapiacon 

- emlékeztetett közleményében a hivatal.
   

Kiemelték, a résztvevők fele önként elismerte a kartellt, a cégcsoporton kívül pedig a többi érintett be is fizette, illetve az előírtak szerint törleszti a kirótt bírságot.
   

A közlemény szerint a Nitrogénművek csoport a döntést bíróságon támadta meg, egyúttal kérte a versenyhivatali határozat végrehajtásának - így a bírság befizetésének - felfüggesztését addig, amíg az akár évekig tartó, teljes jogorvoslati eljárás le nem zárul.
   

A bíróságok megvizsgálták a vállalatcsoport érveit, és egybehangzó döntést hoztak: előbb a Fővárosi Törvényszék, majd - jogerősen - a másodfokon eljáró Kúria is elutasította a Nitrogénművek halasztásra vonatkozó kérését, mivel nem látták igazoltnak, hogy a cégek működése valóban ellehetetlenülne. A Nitrogénművek csoportnak így a versenyhatósági döntés érdemi felülvizsgálatának menetétől függetlenül, haladéktalanul be kell fizetnie a bírság teljes összegét, valamint az eredeti, tavaly őszi fizetési határidő óta felgyülemlett késedelmi pótlékot, amely immár mintegy 300 millió forintot tesz ki, és a bírság teljes befizetéséig tovább növekszik - olvasható a GVH közleményében.
   

Mivel a vállalatcsoport a Kúria döntését követően eddig a bírságösszeg nagyjából 5 ezrelékét rendezte az államháztartás felé, a Gazdasági Versenyhivatal a Kúria döntése alapján - jogszabályi kötelezettségének eleget téve - az adófizetők pénzének védelme érdekében elrendelte a pótlékkal növelt bírsághátralék végrehajtását, amit az adóhatóság végez el.

Borítókép: Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a cég 140 milliárd forint értékű beruházásáról tartott tájékoztatón Pétfürdőn 2016. szeptember 22-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!