Brüsszeli praktikák

2022.06.21. 10:20

Boros Imre szerint az Európai Unió fizetett ellenség

Az Európai Unió Magyarország fizetett ellensége, legalábbis a bizottság vezetői így viselkednek – mondta a Magyar Nemzetnek a közgazdász, hangsúlyozva, hogy hazánk minden évben hozzájárul a brüsszeli költségvetéshez, jövőre például 604 milliárd forinttal.

Boros Imre a lap keddi számában megjelent cikk szerint leszögezte: 

A helyreállítási alap pénzei járnak hazánknak, hiszen a járvány hatásainak tompítását szolgáló megoldás azért jöhetett létre, mert ahhoz Magyarország is támogatását adta.
Nekünk eredetileg erre nem lett volna szükségünk, a magyar kormány azonban szolidáris volt a rosszabb helyzetbe kerülő déli államokkal 

– jegyezte meg.
A lap felidézte: nemrégiben Varga Mihály pénzügyminiszter jelezte, hogy a kormány tárgyal a helyreállítási alapról az Európai Bizottsággal, és bízik az egyezség létrejöttében. A másik kérdésben pedig, amely a 7 éves EU-s költségvetés összegeiről szól, július végére zárulhatnak le a tárgyalások.
Boros Imre szerint a magyar gazdaság már nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint 2010 előtt volt, így a függősége is kisebb az uniós forrásoktól. Ezzel együtt jelentős segítséget jelentenek ezek az összegek. 

Ez nem adomány, nem ajándék, hanem olyan pénz, ami jár hazánknak is, mert annak megtermelésében a magyar emberek is jelentős szerepet játszottak

 – mondta.
A közgazdász beszélt a globális minimumadó hátteréről is, és leszögezte: az Orbán-kormány helyesen teszi, hogy annak kivetéséhez nem járul hozzá.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában